Színházi Élet, 1925. november 22–28. (15. évfolyam, 47. szám)
1925-11-22 / 47. szám
2 SZÍ X HÁZI ÉLET Budapest, 1898 november. Somossy ur, aki a Nagymező uccai orfeumot alapította, csak félig volt üzletember. Félig ur volt, nagy ur, aki értett hozzá, hogyan vigyen csint, ízlést, csillogást a mesterségébe. Az orfeum, melyet az ő intenciói szerint építettek, talán a legszebb Európában. Ovális alakja, gyönyörű barokk stíljei, csillogó tükrei, széles, merész szinpadnyilása, remeke a nyolcvanas évek épitőművészetének . . . Első éves jogász voltam és ott sétáltam debreceni szabású redingotomban, a páholysorok mögött. Ott volt a Corsó. Kék atillák, sötét Mollinary-kabátok, szűkujjú, magasmellényes civilruhák között, démonok, puffos ujjú inglelouseos, nagyon nagy kalapú és nagyon hosszú szoknyájú démonok. Fin de siecle. A színpadon az obligát akrobata mutatványok, légtornászok, egy-két német kuplé. A „Nazi" meg az „Ach böser Schaffner, was haben Sie getan." Egyszerre valami végtelen kedves keringő csendült föl a zenekarban. Könnyű, finom, ismeretlen muzsika. Francia keringő. A zenekar halkan, ízléssel intonálta, látszik, hogy jó rendező munkája a bevezetés. A nézőtéren feszengés, , a pincérek megállottak a tálcákkal és a feketés csészékkel. És a színpadra kilebbent Labunszkája Mária. Akkoriban még nem volt divat a színpadon a meztelenség. Hogy is lehetett volna divat abban a halcsontos, sonkaujjú, szőrzsinóros jó, régi világban? De Labunszkaja Mária alaposan megelőzte a korát. Egy könnyű kis gyöngyszoknya volt rajta, Klouse viszont nem volt más, mint két tenyérnyi széles szalag, amely szorosan fogta körül vakító fehér testét. De ez a két szalag telis teli volt tűzdelve brilliánsokkal, rózsaszín és kékfényű gyöngyökkel, smaragdokkal, valódi gyönyörű drágakövekkel, amelyek csillogtak, szikráztak a villamos lámpák sugárzásában. A keringő tovább suttogott, tovább sirt és Labunszkája Mária táncolni kezdett. Gyönyörű volt. Mosolygós, remekbe formált arcocskája, vonagló, vakító fehér teste egy szempillantás alatt meghódította Budapestet. Különös hangzású nevét azonnal megtanulta mindenki. Én is... * Budapest, 1899 január. A szép táncos orosz asszony befejezte a vendégszereplését. Egy hónappal meg kellett toldania a fellépéseit, estéről -estére lelkesen ünnepelte a magyar közönség. Már elment. De itt maradt az emléke, mint valami különös idegen párfőm, amelyről azt hiszed, hogy rég eltűnt, meghalt s egyszerre csak feléd csal újra. És itt maradt a keringő, ez az édes, halk muzsika és erre forognak a párok, a rohanó bécsi keringőt most kezdi fölváltani a kedves, csöppet se fárasztó „boszton." Turista bál! A táncrenden a zeneművek nevén érdekes ujitás: Csárdás: Nem ütik a jogászt agyon . . . Lengyelke : Gésák. Rolly-Polly. Négyes, Bizet. Carmen. Keringő: Labunszkája Walzer . . . * Budapest, 1899 április. Labunszkája Mária visszajött Budapestre és föllépett a m. kir. Operaházban. Tele volt vele az egész ajtó. De ezúttal másképp fogadták, mint tavaly ősszel. — A brettlitől az operáig. — Az első magyar műintézet nívója. — Botrány! A fölháborodásnak volt egy kis politikai mellékize. A miniszterelnök nevét suttogták . . . beleszeretett zajta — fölléptette az Operában. visszaho-A szép, fehértesti orosz asszony csak egyetlen egyszer léphetett föl a nagy magyar színpadon. Vétót kiáltottak feléje A meztelen táncosnő, akit egy miniszterelnök szeretett, grófné lett és meghalt Irta: FARKAS IMRE