Színházi Élet, 1925. november 22–28. (15. évfolyam, 47. szám)

1925-11-22 / 47. szám

2 SZÍ X HÁZI ÉLET Budapest, 1898 november. Somossy ur, aki a Nagymező uccai or­feumot alapította, csak félig volt üzlet­ember. Félig ur volt, nagy ur, aki értett hozzá, hogyan vigyen csint, ízlést, csillo­gást a mesterségébe. Az orfeum, melyet az ő intenciói szerint építettek, talán a legszebb Európában. Ovális alakja, gyö­nyörű barokk­ stíljei, csillogó tükrei, szé­les, merész szinpadnyilása, remeke a nyolcvanas évek épitőművészetének . . . Első é­ves jogász voltam és ott sétál­tam debreceni szabású redingotomban, a páholysorok mögött. Ott volt a Corsó. Kék atillák, sötét Mollinary-kabátok, szűkujjú, magasmellényes civilruhák kö­zött, démonok, puffos ujjú inglelouseos, nagyon nagy kalapú és nagyon h­os­­szú szoknyájú démonok. Fin de siecle. A színpadon az obligát akrobata mutat­ványok, légtornászok, egy-két német kuplé. A „Nazi" meg az „Ach böser Schaffner, was haben Sie getan." Egyszerre valami végtelen kedves ke­ringő csendült föl a zenekarban. Könnyű, finom, ismeretlen muzsika. Francia keringő. A zenekar halkan, íz­léssel intonálta, látszik, hogy jó rendező munkája a bevezetés. A nézőtéren fe­szengés, , a pincérek megállottak a tál­cákkal és a feketés csészékkel. És a szín­padra kilebbent Labunszkája Mária. Akkoriban még nem volt divat a szín­padon a meztelenség. Hogy is lehetett volna divat abban a halcsontos, sonka­ujjú, szőrzsinóros jó, régi világban? De Labunszkaja Mária alaposan megelőzte a korát. Egy könnyű kis gyöngyszoknya volt rajta, Klouse viszont nem volt más, mint két tenyérnyi széles szalag, amely szorosan fogta körül vakító fehér testét. De ez a két szalag telis teli volt tűzdelve brilliánsokkal, rózsaszín és kékfényű gyöngyökkel, smaragdokkal, valódi gyö­nyörű drágakövekkel, amelyek csillogtak, szikráztak a villamos lámpák sugárzá­sában. A keringő tovább suttogott, tovább sirt és Labunszkája Mária táncolni kezdett. Gyönyörű volt. Mosolygós, remekbe for­mált arcocskája, vonagló, vakító fehér teste egy szempillantás alatt meghódí­totta Budapestet. Különös hangzású ne­vét azonnal megtanulta mindenki. Én is... * Budapest, 1899 január. A szép táncos orosz asszony befejezte a vendégszereplését. Egy hónappal meg kellett toldania a fellépéseit, estéről -estére lelkesen ünnepelte a magyar kö­zönség. Már elment. De itt maradt az emléke, mint valami különös idegen pár­főm, amelyről azt hiszed, hogy rég el­tűnt, meghalt s egyszerre csak feléd csal­ újra. És itt maradt a keringő, ez az édes, halk muzsika és erre forognak a párok, a rohanó bécsi keringőt most kezdi föl­váltani a kedves, csöppet se fárasztó „boszton." Turista bál! A táncrenden a zene­művek nevén érdekes ujitás: Csárdás: Nem ütik a jogászt agyon . . . Lengyelke : Gésák. Rolly-Polly. Négyes­­, Bizet. Carmen. Keringő: Labunszkája Walzer . . . * Budapest, 1899 április. Labunszkája Mária visszajött Buda­pestre és föllépett a m. kir. Operaházban. Tele volt vele az egész­­­ ajtó. De ez­úttal másképp fogadták, mint tavaly ősszel. — A brettlitől az operáig. — Az első magyar műintézet nívója. — Botrány! A fölháborodásnak volt egy kis poli­tikai mellékize. A miniszterelnök nevét suttogták . . . beleszeretett zajta — fölléptette az Operában. visszaho-A szép, fehértest­i orosz asszony csak egyetlen egyszer léphetett föl a nagy ma­gyar­ színpadon. Vétót kiáltottak feléje A meztelen táncosnő, akit egy miniszter­elnök szeretett, grófné lett és meghalt Irta: FARKAS IMRE

Next