Színházi Élet, 1926. március 14–20. (16. évfolyam, 11. szám)

1926-03-14 / 11. szám

26 SZÍNHÁZI ÉLET 26 — Hagyjuk a családi viszonyaimat, Mes­ter . . . Én ... izé . . . — Szóval szerelmes? Hallgattam. Karinthy barátian a vállam­­­­ra tette a kezét: — Nos, mit óhajt? — Mester —­ feleltem, miközben felcsil­lanó reménnyel az arcába néztem — Ön való­ban azt tartja, hogy azért vagyunk szerel­mesek, mert félünk a haláltól és hogy szerelemből is kigyógyulunk, mihelyt a ha­a­láltól nem rettegünk többé? — Persze, hát még nem vette észre, — vá­laszolt Karinthy, — hogy a szerelemnek, a betegesen rajongó szerelemnek ez van a mé­ly­én : a megsemmisüléstől való félelem ? Bele­kapaszkodunk egy nőbe, hogy itt maradhas­sunk a földön ... — Nem, nem vettem észre — dadogtam. — Aztán még valami van a szerelemben: vagy egy nagy mennyei felszabadulás után. Nem figyelte meg például, hogy az ember rendszerint folyton magával bajlódik, kíno­san figyeli magát, összehasonlításokat tesz, de mindennek egyszerre vége, ha van valaki, aki szerelmesen szeret bennünket. No igen, mert most már van más valaki, aki törődik velünk. Most egyszerre ráérünk észrevenni a világot, fokozottan élünk. — De hát hogyan . .. kérdeztem. — Hiszen ha kioperálták a halálfélelmemet, akkor már nem lehetnék szerelmes többé .. . — 6 nem, — felelte Karinthy, — a féle­lem nélküli ember is ismeri a szerelmet. De az ő szerelme más. Egészségesebb. Gondol­jon csak arra, mit mond a maga bátyjának a finn orvos. „Rámosolyogtam a kedvesemre és megcsókoltam." Látja, ez az a szerelem, amelynek egyedül van joga a megmaradásra. Milyen szép volna, gondoltam . . . — Köszönöm, Mester­­— búcsúztam el Karinthytól. ... Azóta egyre csak az orvost keresem, aki meg tudna szabadítani titkos halálfélel­memtől. Vértes és Mester Ilona Belvárosi Színház: „Holnap reggel" (Mészöly felv.) Bánóczi Dezső, Matány Antal és Baló Elemér Belvárosi Színház: Holnap reggel (Mészöly felv.)

Next