Színházi Élet, 1926. március 14–20. (16. évfolyam, 11. szám)
1926-03-14 / 11. szám
26 SZÍNHÁZI ÉLET 26 — Hagyjuk a családi viszonyaimat, Mester . . . Én ... izé . . . — Szóval szerelmes? Hallgattam. Karinthy barátian a vállamra tette a kezét: — Nos, mit óhajt? — Mester — feleltem, miközben felcsillanó reménnyel az arcába néztem — Ön valóban azt tartja, hogy azért vagyunk szerelmesek, mert félünk a haláltól és hogy szerelemből is kigyógyulunk, mihelyt a haaláltól nem rettegünk többé? — Persze, hát még nem vette észre, — válaszolt Karinthy, — hogy a szerelemnek, a betegesen rajongó szerelemnek ez van a mélyén : a megsemmisüléstől való félelem ? Belekapaszkodunk egy nőbe, hogy itt maradhassunk a földön ... — Nem, nem vettem észre — dadogtam. — Aztán még valami van a szerelemben: vagy egy nagy mennyei felszabadulás után. Nem figyelte meg például, hogy az ember rendszerint folyton magával bajlódik, kínosan figyeli magát, összehasonlításokat tesz, de mindennek egyszerre vége, ha van valaki, aki szerelmesen szeret bennünket. No igen, mert most már van más valaki, aki törődik velünk. Most egyszerre ráérünk észrevenni a világot, fokozottan élünk. — De hát hogyan . .. kérdeztem. — Hiszen ha kioperálták a halálfélelmemet, akkor már nem lehetnék szerelmes többé .. . — 6 nem, — felelte Karinthy, — a félelem nélküli ember is ismeri a szerelmet. De az ő szerelme más. Egészségesebb. Gondoljon csak arra, mit mond a maga bátyjának a finn orvos. „Rámosolyogtam a kedvesemre és megcsókoltam." Látja, ez az a szerelem, amelynek egyedül van joga a megmaradásra. Milyen szép volna, gondoltam . . . — Köszönöm, Mester— búcsúztam el Karinthytól. ... Azóta egyre csak az orvost keresem, aki meg tudna szabadítani titkos halálfélelmemtől. Vértes és Mester Ilona Belvárosi Színház: „Holnap reggel" (Mészöly felv.) Bánóczi Dezső, Matány Antal és Baló Elemér Belvárosi Színház: Holnap reggel (Mészöly felv.)