Színházi Élet, 1926. június 21–27. (16. évfolyam, 25. szám)
1926-06-21 / 25. szám
47 SZÍNHÁZI ÉLEI tennének ki, mint amennyi a megállapított biztosítási díj, akkor az év utolsó hónapjaiban vagy az utolsó hetekben már nem is kell naponta tízezer koronát a perselybe helyezni. A perselyes biztosítást húsz évre kötik, ezer dolláros biztosítási összegre. Húsz év után a biztosított megkapja az ezer dollárt halála esetén pedig ezt az összeget örökösének fizetik ki. (Az első félévi díj befizetése után a haláleseti biztosítás teljest összegben érvényes.) Három év múlva a biztosítás tőkésíthető. Ez annyit is jelent, hogy három év után biztosítás továbbfizetés nélkül is érvényes, csak a biztosítás összege nem ezer dollár,hanem kisebb összeg. Például valaki három év alatt 130 dollárt fizetett le, akkor biztosítása abban az esetben is fennáll, ha közbejött akadályok miatt a díjtételt továbbfizetni nem tudja, azonban 1000 dollár helyett csak 208 dollárra van biztosítva. Három év után a biztosítótársaság kölcsönt is nyújt annak, aki a biztosítási díjat továbbfizetni nem tudja, sőt a biztosított a befizetett összeg aránylagos részének visszafizetését is kérheti. A biztosítás megkötése igen egyszerű: az előfizető bejelenti a Színházi Életnél, hogy perselyes életbiztosítást akar kötni. A Színházi Élet erre a bejelentésre elküldi a biztosítási ajánlati blankettát, amelyet az előfizető pontosan visszaküld a Színházi kitöltve Életnek. A kitöltött biztosítási ajánlat alapján „Az Anker" biztosítótársaság kiállítja a biztosítási kötvényt. * A posta naponta tömegesen hozza a jelentkező előfizetők leveleit, akik igénybe akarják venni a Színházi Élet kedvezményes perselyes életbiztosítását. Az első jelentkezők között volt Eggert Márta, a Magyar Színház legfiatalabb művésznője, akinek maga Jeritza Mária jósolt hatalmas karriert. " Eggert Mártának mi magunk vittük el a perselyt, amelynek annyira megörült, hogy a Jeritza-baba mellé helyezte el és azonnal megkezdte a biztosítási összeg törlesztését: spórolt pénzéből tízezer koronát tett a perselybe. jával is szerződést Édesanymelynek értelmében kötött, gázsijából naponta tízezer koronát kap a kis Márta, hogy a „vállalt kötelezettségnek" eleget tehessen. Meginterjúvoljuk Márta kisasszonyt, hogy miért kötött biztosítást. — Ami biztos, az biztos — feleli a tizenkétéves művésznő. •— Jeritza Mária ugyan azt mondta, hogy én leszek az ő utóda. Ha ez igaz, akkor rettenetesen sok pénzem lesz, mert Jeritzának is sok milliója van. Természetesen dollárban — teszi hozzá Márta kisaszony — nehogy téves fogalmakat tápláljak Jeritza vagyonáról. Azután megmagyarázza nekem Eggert Márta, hogy mindennek ellenére nem árt óvatosnak lenni. Senki se lát a jövőbe és ő azért kötött biztosítást, mert húsz év múlva — akár híres énekesnő lesz, akár nem ! — ezer dollárt kap. — Ezer dollár az hetven millió — számítja is fejben a kis művésznő. Hiába, nincsenek ma már gyermekek! A tizenkétéves énekcsoda előre néz husz évre és fejben átszámítja szanált magyar hogy mennyi ezer koronára, dollár. Pedig ennek a kislánynak a legnagyobb énekesnő azt jósolta, hogy néhány év múlva ezer dollárt kap egy estére. A nyár királynője A német főváros is követte a budapesti példát és nem koronázta királynőa legszebb berlini leányt Berlinben is a hosszú haj győzött Párizs és Budapest után Berlin is megválasztotta királynőjét. Június első vasárnapján a Luna Parkban sok tízezer ember jelenlétében választotta ki a zsűri a sokszáz felvonuló leány közül a legszebbet, akit nagy ünnepség közepette „Sommerkönigin' ' -nek, a nyár királynőjének koronáztak meg. A választás, mint Budapesten, éppen egy hosszúhajú szőke leányra , Grete Beinwald-ra esett, de a második és harmadik dijat már bubifejes leányok hóditották el. a legszebb berlini leány