Színházi Élet, 1926. október 18–21. (16. évfolyam, 42. szám)
1926-10-18 / 42. szám
3 SZÍNHÁZI ÉLET gesztussal tudott elhárítani mellékest, zavaró, apró, emberi minden gyengeséget, amikor nagy, egyetemes művészi és emberi célokat fürkészett az ő mindig a nagyra, a lényegesre irányított, megalkuvástalan tekintete ... Jászai Mari meghalt és nekünk — ritkaságos élményül látnunk adatik a legenda megszületését, az Emberi Nagyság egyik legnagyszerűbb monumentumának hirtelen, csodaszerű felmagasodását. már Nagy szíve még alig hűlt ki ,és mi érezzük, látjuk: monumentum ez, hatalmas, messzi időkre szóló, ércnél maradandóbb. Egy Michelangelo vésője metszette ezt a szobrot, emberfeletti méreteit, felmagasodó, boltos homlokát, merész tekintetét, fölényes, keserű mosolyát. Mítosz, félelmes arányú, távoli és mégis csupa mély, szenvedő emberség. A népből sarjadt, de királynőbb nincs nála a született királynők között. A magyar népből sarjadt, de magyarsága nem népies; több ennél: megtisztult, felmagasodott, monumentális magyarság. Művész és ember képe itt csodálatosan összeesik. Nem szorul egyik a másik elnézésére! Egy képen monumentális mind a kettő. Művészetének formáit zárt, szigorú klasszicizmus véste márványba, de a tökéletes formákat forró emberség, egy hatalmasan reagáló, gazdag idegzet töltötte meg legmaibb tartalommal. " Jászai Mari és férje, Kassay Vidor Jászai Mari „Az ember tragédiája" első Évája