Színházi Élet - 1926/49. szám

34 SZÍNHÁZI È LE F Estély Radziwill hercegnél És Radziwill herceg estélye a Király Színházban Henryk Siemiradzki, a hires lengyel festő festette ezt a képet. Estély Radzi­will hercegnél, a párisi lengyel emigráció fejénél, a Hotel Lambertben, 1836 telén. A zongoránál Fré­déric Chopin ül és ott van­nak körülöttük a gyönyörű lengyel asszonyok : Radzi­will Eliza, Potocka Dél­fina, De Buveau Ludmilla, Eisner Wanda és ott van­nak a lengyel urak: Radzi­will Alajos herceg, Czarto­riszky Ádám herceg, Skar­tek Frigyes gróf, Wod­ziuska Antal gróf és Eisner József zenetanár, Chopin első tanítómestere. Ez a Radziwill Alajos herceg a szépapja an­nak a Radziwill her­cegnek, akit most ké­szülnek a lengyel trón­ra ültetni, ö már azért is aktuális volna; de aktualitást ad neki — a Király Színház is, amely éppen most ko­pirozza le hiien a Radzi­will herceg-estélyeket — a „Chopin" cimii operettben. Itt is együtt van a tár­saság: Chopin — Nádor Jenő, Radziwill herceg — Szirmai Imre, Eliza — Vaáiy Ilona, Czartoriszky Ádám — Csortos Gyula, Eisner Wanda — Kovács Ilonka, — Wodziuska An­tal gróf — Hal may Tibor és a többiek: köztük Cho­pin öreg dajkája: Matu­sevszka asszony is, akit Bacsányi Paula személyesít meg. De a királyszinházi Radziwill-esíélynek van még több vendége: Liszt Ferenc — Pártos Dezső, Alfred de Musset — Rii­binyi Tibor és mindenek­fölött a csábító a démoni, a nagyszerű George Sand (Dudevant Aurora asszony) — Lábass Juci, aki a pá­risi dandyk elegáns dresz­szében jelenik meg az es­télyen, — megszökve Alfred de Musset elől, hogy meg­ösmerje és meghódítsa a csöndes, álmatag muzsikust: Frédéric Chopint. A szere­lem papnője ez az asz­szony; aki megvívja a maga asszonyi párbaját Chopinért a kis Radziwill Elizával; aki győz, de .szí­vesen legyőzeti magát; aki megunta már a pipogya Sandeaut, a fenhéjázó Bal­zacol és a szeszélyes Al­fred de Musset és — Cho­pint választja barátjául. A muzsikus menekülni akar előle; de nem tud: bele­kerül az aranyos hálóba. Igaz barátja, Liszt Fe­renc mondja él Chopinről, hogy — érzékeny szive mindig szeretett. Egyforma nagy volt a szenvedély, egyformán lobogott a tiiz mindig; csak az ideál vál­tozott időről-időre. Fela­zova-Volában, Czartoriszky Ádám kastélyában a kis Radziwill Elizával flörtölt és az ábrándos Eisner Wandába, Eisner József ze­netanár leányába volt sze­relmes. Karrierjének zenit­jén, Párisban: a hires Du­devant Aurora — írói ne­vén: George Sand, — hó­dította el régi szerelmeitől. A George Sanddal való szerelem hét évig tartott. Chopin igen sokat szenve­dett alatta; gyönge teste és gyönge szive nem is birta a szenvedéseket és a val­demosiai kolostorban lélek­ben megtörve — Wandát hivta, Wandát szólítgatta megint. De már elkésett vele. Wanda zárdába vo­nult, fátyolt öltött és a Radziwill herceg estélyei­nek ünnepelt, dédelgetett hőse, Frédéric Chopin, a költő, a muzsikus, fárad­tan és rezignáltán búcsú­zik: ,,/ju eljött az est, Jó éjszakát; A fáradt sziv Ajánlja most magát . . . Az ifjúság elillanó Gyorsan elszáll, akár a röpke szd!. . . Hol van George Sand, aki büszkén hirdette ma­gáról: — Én vagyok a Mámor és én vagyok az Élet! Én vagyok a Boldogság és én vagyok a Szerelem! A sze­relem, amely egyformán él a kis grizettek és a nagy dámák szívében!. . . És hol van Radziwill Eliza, a princesse, akinek ez volt a jeligéje: — Én vagyok a Csönd és én vagyok a Tisztaság!... Én vagyok a Hűség és én vagyok a Boldogság!... A boldogság, amely ott honol a kis lengyel házikókban és a gazdag lengyel paloták­ban! .. . És Eisner Wanda sem suttogja már a fülébe: — Én vagyok az Ifjúsá­god és én vagyok a Tehet­séged!. .. Én vagyok a Jó­ság és én vagyok az Asz­szony! .. . Asszony, amilyen édesanyád és hugocská<l volt!. .'. A Radziwill herceg esté­lyének vendégei nincsenek már körülötte azon a ka­rácsony estén, amelyen még egyszer feltűnik előtte George Sand és még egy­szer hallja a szép asszony dalát: Rózsa ngilik száz bokorba. Vár a férfi lesbe, sorba. Vár a végzet —- virágos sajkán. Vár a vágg csókra éhes ajkán! Miért nehéz is elkerülni. Könnyű szárnnyal felrepülni: Messze szállni magányos-árván. Égi tiiz, más ihletre várván! Férfi nélkül, hogyha élünk: Árulás, nem bírja vérünk: liánk talál, habár kitérünk. A kis. palota, amelyben Frédéric Chopin utolsó ka­rácsonyát ünnepelte, ma is ott áll még Párizsban, a Boulevard Poissoniéren. A „Comédia" szerkesztősége van most ebben a házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék