Színházi Élet, 1927. február 13–20. (17. évfolyam, 7. szám)

1927-02-13 / 7. szám

58 ÍZ IN HÁZI ÉLET jól értesült vagy, add elő azt a beígért pletykát. . — Várj, sorjában, szépen bekövet­kezik minden. Tehát először is Mada­rassy-Deck Tessza bárónő nagyon bol­dog, mert szép dicséretet kapott a Nemzeti Színházban a tanítómesteré­től. A bárónő úgy tudja Julia szere­pét, mint a pinty, csak most még a Romeo hiányzik hozzá. — No és aztán ? — A másik két hit szomorúbb, Forgách Balázs gróf, a kedves és nép­szerű Blézi, nagy betegen fekszik az egyik szanatóriumban, moly, de a gyógyulása A baj elég ho­biztos. Ellen­ben nem gyógyult meg Illés Vilmos, Hajdú vármegye egyik legrégibb bi­zottsági tagja, akiben Illés István, az Auto népszerű szerkesztője, édesaty­ját gyászolja. — Minden részvétünk az övé. És aztán? — Most jön a pletyka. — Csupa fül —• Hát akkor vagyok, inkább te mondd el angyalom, mert én bizony elmulasz­tottam csupa fülnek lenni és igy nem hallottam mostanában semmiféle ér­demleges dolgot. — Kár, kár, mert én meg benned biztam, angyalom. Hát most már mi lesz? — No azért még akad valami a si­fonérban, csak ki kell nyitani. És ha kinyitjuk, kiesik belőle egy hatalmas kéziratcsomó, — mi az? Regény. Ki írta? No ez aztán a szenzáció, egyike a legismertebb szépasszonyoknak, nem bárónő, nem grófnő, nem pénzarisz­tokrata felesége, mégis mindenütt ott van, mindenki ismeri, ő is ismer min­denkit. És mert ismer mindenkit, mindenki benne van a regényében a Nemzeti Kaszinótól kezdve a Hun-Fichtl Miklós. Az Unió Club álarcos jelmez­ estélyén: Neufeld Imre, Grosz Zsurne, Sebes Manci, Amster Bertus, Fürst Manci, Wilheim Ernő, Weisz Lilly. Buzássy Kamilla, Klein Kató, Allein Sándor, Weisz Poll, Singer Frigyes. Borda Rudi, Gyenes Imre. Amster Géza, Rajna Márta, Erdős Irén, Krausz Annus, Fischöl Klári, Grosz Elly, Schultz Imréné, Gaál Olga, Lurján Iza, Schneider Bözsi, Dich Alice, Fleischmann Gyula, Schimkó Rózsi, Herz Lilly, Kühn Ilonka, Fichtl Anti, Somló István, Kádár Klári, Engel Gábor, Breier Lilly, Schack Ella, Strasszer Jankkca, Dénes Éva, Singer Oity, Vadas Sándorné, Steiner Károly, Ohlbaum Gyuri, Fleischmann Árpád (Seidner lelv.)

Next