Színházi Élet, 1927. február 20–27. (17. évfolyam, 8. szám)

1927-02-20 / 8. szám

1» színházi éle­t színésznőjéhez siettünk. Most ugyan éppen gyen­gélkedik. Vérbeli énekes­nőhöz illően, a torkát fáj­lalja. — Énnekem nem kell korán felkelnem, —mond­ja — m­ert magántanuló vagyok. A II. reált végzem az idén és majd csak az évvégi bizonyítványomat mutatom meg. Fel se kell jönnie, már az utcáról meg­láthatja az eredményt. — Erre a találmányra kíváncsiak vagyunk. — Ha kitűnő bizonyít­ványom lesz, akkor a bi­zonyítvány ott lesz a két ablaktábla között. De ha rossz lesz, akkor nem te­szem ki az ablakba. No de mit mond mind­ezekhez a legtehetségesebb és legszebb „m­ultu" gyer­mekprimadonnák Jackó Cia­ egyike. Ezt mondja: — Én már a III. polgá­riba járok. — A félévi értesítőm­ben öt egyes van, a többiről ne beszéljünk­ — De beszéljünk. Cia azonban nem akar most iskoláról tudni. Nem mintha nem szeretné, de ebben a pillanatban ka­pott engedélyt a mániájá­tól, hogy mosziba mehet. Végül eljutottunk Csendőr Etushoz, aki, hogy úgy mondjuk, a gyermekprimadonnák Nesztora. Részint azért mert a Nemzeti tagja, részint azért, Színház mert már ötödik gimnáziumba jár. Félévi bizonyítványa jórendű­, íme, ezekben sikerült összeszednünk a pesti gyermekprimadonnák f­él­évi iskolai tanulmányai­nak eredményét. És még egy adatot sikerült szerez­­­ü­nk: valamennyi kis­is­kolás színésznő magavise­lete egyes. Merje még ezután valaki szidni a színpadot. Jatzko Cia, a b­udai Színkör tagja, III. osztályú elemista Szécsy Hedy, a Városi Színház tagja, IV. elemista­­ Soldassy ilagda, a Terézköruti Színpad tagja, II. elemista Egyed­ Márta, a Magyar Színház tagja, II. realista Gajáry Klári, a Vígszínház tagja, I. elemista tanuló Erdélyi Edit, a Terézköruti Színpad tagja, I. polgárista

Next