Színházi Élet, 1927. március 3–10. (17. évfolyam, 10. szám)

1927-03-03 / 10. szám

70 •SZÍNHÁZI ÉLET A magyar filmgyártás fellendítésé­hez nemcsak jó műtermek, szcenárium­írók, rendezők és színészek kellenek, hanem olyan előkelő filmszínházak is, amelyek a magyar filmet az amerikai slágerekkel egyenrangúan hozzák a közönség elé. Ez a szempont vezette Budapest legújabb filmszínházát a Fórumot, amikor elsőnek kötötte le a magyar filmipar legújabb alkotását,­­4 kis hős (Beszélő sírok) című filmet. A kis hős az a film, amely a közönség minden rétegének kivétel nélkül tet­szik. . A siker titka: a film a világháború­ban játszódik, abban a korban, amely kitörölhetetlen emléket hagyott minden emberben. Az író, a rendező és a színészek a film minden jelenetét az életből lesték el. A nagy háború mosolyát és szo­morú drámáját egyaránt megörökíti ez a film, amelynek legtöbb jelenetét za­josan megtapsolta a zártkörű bemu­tató előkelő közönsége. A Fórum látogatói is approbálják majd a bemutató bizonyára sikerét, annál is inkább, mert a színház igaz­gatósága pompás kisérőműsornál mu­tatja be az új magyar filmet. Nemcsak modern műtermekre, kiváló írókra, rendezőkre és színészekre van szüksége a magyar filmnek - hanem jó mozikra is A magyar filmnek csak akkor lehet sikere, ha a mozik az amerikai darabokkal egyenrangúan hozzák a közönség elé A falu gyermekei kint a mezőn háborút játszottak. Homokgolyókkal támadtak egymásra a fuk, a leányok pedig „muníciót" gyártattak a „harcosoknak"

Next