Színházi Élet, 1927. május 22–28. (17. évfolyam, 21. szám)
1927-05-22 / 21. szám
90 Anna (megáll): Maradok, instálom. Zsombolyiné: János . . . Ezt a levelet hamar a postára . . . János: Ejnye, gondolhattam volna. Alig hogy megjön, mindig levelet ír az öreg nagysága. Féllába még a kufferban, a másik kedvelt hoci meg már a papírt szántja. Zsombolyiné: Hát persze, csacsi ember. (Átadja a levelet.) Várja a párom. Egy egész napja már, hogy csak a pipájával zsémbelhet. Ha holnap estig meg nem kapja, eltöri a pipája szárát a postásunk hátán. És kár volna mind a kettőért, mert mind a kettő becsületes, régi jószág. Hát úgy siess ezzel a levéllel .. . János: Viszem, kérem, — hit, de futok. (El a verandán a kert felé.) 2. JELENET Zsombolyiné és Anna Zsombolyiné: Hát Anna . . . ha már itt vagy . .. egy kérdést.. . Anna: Tudom, ténsasszony lelkem . . . azt a kérdést, amit már tiz év óta elkérdez a ténsasszony lelkem, valahányszor meggyün . . . Zsombolyiné: Azt. . . Beszélnek máregymással. Anna? Anna: Hogy nem unja meg, kezét csókolom, mindig azt kérdezi. Dehogy beszélnek. Sohse fognak azok többé egymással beszélni. Zsombolyiné (sóhajt, maga elé néz): Nem? ' ' UÍR Anna: Nem. Soha. KŐSZEGI R. fűzőkészitő, Rákóczi ut 9. Uj árjegyzék ingyen. Legújabb kreáció. Reklám ár 27 pengő. Hivatkozzék ezen hirdetésre. SZINHÁZI ÉLET Zsombolyiné: Maga már letett a reményről is. Anna? Anna (szomorúan bólint): Le. Zsombolyiné: Én nem. Én bizom. Anna: Ügy van jól, lelkem ténsasszony. Azért az anyjuk, hogy bizzon. Én csak a cselédjük volnék ... aztán úgy megszoktam már ezt a hallgatást, hogy föl se tudom gondolni, milyen volna, ha megjönne a hangjuk. Két nyakas ember . . . Zsombolyiné: Az. Két konok ember. . . A lányom, akár az apja! Anna: Az! Az! Büszke, meg fehér, mint a márványkőszent a templomunkban .. . Zsombolyiné: És a rém uram! . . . Kemény koponya! Anna: Vasból van! . . . Dehogy is beszélnek azok már egymáshoz! ... A vas kőhöz, vagy a kő a vashoz? . .. No!.... Hacsak szét nem zúzzák őket, hogy is tudnának hangot adni? Zsombolyiné: Tíz év óta . . . Istenem. Anna: Bizony! . . . Mióta az történt. . . Zsombolyiné: Maga tudja már, mi történt? Anna: Én? . . . Dehogy is . . . Senki se! Csak ők ketten . . . Zsombolyiné: Hát akkor mért mondta, mióta az történt? Anna: Mert valami történt köztük, az biztos . . Valami borzasztó . . . Lelkem tényasszony. . Két ilyen szép, két ilyen jó ember, akik olyan nagyon szerették egymást... és akik titokban még most is szeretik egymást. .. Zsombolyiné (balra néz): Csitt. A lányom! . . . Anna, menjen! Anna (el jobbra): Klára (jön balról, nagyon szép asszony, 37—38 éves). 3. JELENET Zsombolyiné, Klára Klára: Nos, anyukám ... kész a levél? Zsombolyiné: Már el is vitte a János. Klára: 0 ... pedig szerettem volna ráirni valamit. . . egy csókot apának. Zsombolyiné: Akkor én bőkezűbbnek taksáltalak . .. Százat küldtem a nevedben, lányom. Klára: Hja, nekem takarékoskodnom kell a csókjaimmal. (Mosolyog.) Kellenek ... az uramnak. Zsombolyiné: Tíz éve meg se csókolt. Klára (felveti a fejét): Én se öt! Zsombolyiné: Milyen büszkén mondod! .. . De ma, Klári, ma... Klára: Miért éppen ma? (Mosolyog.) Zsombolyiné: A születésnapodon . . . Klára: Ó, nem az első azóta . . . Zsombolyiné: Azóta! . .. Csak mondanátok meg már, mióta? ... Klára: Kérdezte az uramat is?