Színházi Élet, 1927. június 11–18. (17. évfolyam, 24. szám)
1927-06-11 / 24. szám
SZÍNHÁZI ÉLET )RTA : * €>>1 «.VC «OKW4JV . . . Ti csak a rivaldát látjátok: Szikrázva hogy' égnek a lángok!. . . Hogy' vakít, tündérfényben égve, operett-hercegnők nyakéke . . . Hogy' süt a nap sugárözönje Kacaj-trillára . .. hulló könnyre . . . S hogy' száll az éj, a mély, az ében, a díszletek szűk erdejében . . . Ezt mind a fény szürke királya, a világosító csinálja. Kezében fénycsóvák hevernek, mint egy száműzött Jupiternek. Erkélyre hágó Rómeónak ő ád sápadt homloku Mély vágy az ő kezétől holdat, árad fehér kebléből Júliának ... S ő hinti el a rivaldán át a hajnal szőke szín világát, ő az alkony, ő a derengés üéli verő s esti merengés Villany pazar tengerét ontja. S otthon, ha nyoszolyáját bontja, álmos szegényen hull le rája kis olajlámpa gyenge lángja ... ... ... 33 Vágó Béla leánya a Nemzeti Színházban Vágó Béla mondja:— A lányom tizenhét éves. Tavaly még iskolába járt. Egy iskolai előadáson nézte meg Hevesi Sándor. Nagyon látta és tehetségesnek taazt mondta: — ahogy tud valamit, rögtön jelentkezzen nálam, fel akarom léptetni. Betanítottam neki Julia szerepét és jelentkeztem Hevesinél. Az igazgató Odry Árpád és Horváth Jenő főrendezők társaságában meghallgatta és rögtön ki is tűzte fellépési idejét: június hatodikára, még pedig Rómeó és Julia női főszerepében. Mikor először próbára hívták a Nemzeti Színházhoz, akkor volt életében először színpadon. A próbákon úgy látszik beváltotta a hozzáfűzött várakozásokat, mert úgy az igazgató, mint a főrendező, valamint partnerei, mind a legszebb ígéretről beszélnek róla. Már húsz éve foglalkozom tanítással. Lehet, hogy az apai elfogultság mondatja ezt velem, de eddig ő volt a legjobb tanítványom. Varjú Erzsébet