Színházi Élet, 1927. június 11–18. (17. évfolyam, 24. szám)

1927-06-11 / 24. szám

SZÍNHÁZI ÉLET )­RTA : * €>>1 «.VC «OKW4JV . . . Ti csak a rivaldát látjátok: Szikrázva hogy' égnek a lángok!. . . Hogy' vakít, tündérfényben égve, operett-hercegnők nyakéke . . . Hogy' süt a nap sugárözönje Kacaj-trillára . .. hulló könnyre . . . S hogy' száll az éj, a mély, az ében, a díszletek szűk erdejében . . . Ezt mind a fény szürke királya, a világosító csinálja. Kezében fénycsóvák hevernek, mint egy száműzött Jupiternek. Erkélyre hágó Rómeónak ő ád sápadt homloku Mély vágy az ő kezétől holdat, árad fehér kebléből Júliának ... S ő hinti el a rivaldán át a hajnal szőke szín világát, ő az alkony, ő a derengés üéli verő s esti merengés Villany pazar tengerét ontja. S otthon, ha nyoszolyáját bontja, álmos­ szegényen hull le rája kis olajlámpa gyenge lángja ... ... ... 33 Vágó Béla leánya a Nemzeti Színházban Vágó Béla mondja:­­— A lányom tizenhét éves. Tavaly még iskolába járt. Egy iskolai előadáson nézte meg Hevesi Sándor. Nagyon látta és tehetségesnek ta­azt mondta: — ahogy tud valamit, rögtön jelentkezzen nálam, fel akarom léptetni. Betaní­tottam neki Julia szerepét és jelentkeztem Hevesinél. Az igazgató Odry Árpád és Horváth Jenő főrende­zők társaságában meghall­gatta és rögtön ki is tűzte fellépési idejét: június ha­todikára, még pedig Rómeó és Julia női fősze­­­repében. Mikor először próbára hívták a Nemzeti Színházhoz, akkor volt életében először színpa­don. A próbákon úgy lát­szik beváltotta a hozzáfű­zött várakozásokat, mert úgy az igazgató, mint a főrendező, valamint part­nerei, mind a legszebb ígéretről beszélnek róla. Már húsz éve foglalkozom tanítással. Lehet, hogy az apai elfogultság mondatja ezt velem, de eddig ő volt a legjobb tanítványom. Varjú Erzsébet

Next