Színházi Élet, 1927. június 11–18. (17. évfolyam, 24. szám)

1927-06-11 / 24. szám

32 SZÍNHÁZI FI­LÉT Ez aztán eredmény! A Színművészeti Akadémia tíz végzett növendéke közül nyolcnak már szerződése van 1 a Nemzeti Színházhoz 3 a Magyar Színházhoz 2 a Vígszínházhoz 1 Debrecenbe és 1 a Teréz körúti színpadhoz szerződött A Színművészeti Akadé­mia harmadik osztályának ebben az évben tiz növen­déke volt. Az elmúlt héten értek véget a vizsgák s ugyancsak akkor kapta meg a tiz végzett növen­dék a diplomát. Negyvennyolc órával a diploma kézhezvétele után a tiz végzett aka­démiai növendék kö­zül a nyolcnak már szerződése volt. A leszerződésük törté­netét maguk a növendékek igy mondják el. Salamon Lili : Roboz Aladár a Terézköruti Szín­ház igazgatója a „Holicsi Cupidó"-ban látott. A vizs­ga után felhivatott a szín­ház irodájába s közölte velem, hogy a következő sziniévadra leszerződtet. Szabó Margit: — Hevesi Sándor direktor ur már karácsonykor szóbelileg le­szerződtetett a Nemzeti Színházhoz. A szóbeli szer­ződést aztán most a vizsga után írásba is foglaltuk. Szathmáry Margit: — Debrecenbe szerződtem. Tudtommal én vagyok az egyetlen a v­égzett növen­dékek közül, aki vidékre kerülök. Török Ilona: „A holicsi Cupidó"-ban látott meg Fa­ludi Je ő igazgató úr és a vizsga­­ után nyomban le­szerződtetett a Magyar Szin­házhoz. Vég­h Sári: — A „Firen­zei tragédiá"-ban vizsgáz­tam. Vizsga után levelet kaptam a Vígszínháztól, amelyben próbafellépésre kértek színpadán föl. A Vígszínház jeleneteket ad­tam elő Jób Dániel és Ro­boz Imre igazgató urak előtt. A próbafellépés után két évre leszerződtettek. Bondy István: Faludi Jenő igazgató úr már első­éves növendék korom óta figyelemmel kiséri tanul­mányaimat. A „Nők isko­lájáéban vizsgáztam. Ered­mény: Szerződés a Magyar Színházhoz. Nagy György: a Vígszín­házhoz szerződtem hasonló körülmények között, mint Végh­ Sári. Szintén beren­deltek próbafellépésre és a próbafellépés után leszer­ződtettek. Szilassy Gyula: A „Pa­r­asztbecsület"-ben látott meg Faludi Jenő az „Öz­vegy Varga Ábrisné" című­ színdarabban. A vizsga után azonnal leszerződte­ett. Horváth Magda Török Ilona Salamon Lily Végh Sári Nagy György Szilassy Tibor

Next