Színházi Élet, 1927. szeptember 18–24. (17. évfolyam, 38. szám)

1927-09-18 / 38. szám

32 SZÍN­HÁZI ÉLET kiderül, hogy a fiatalember mamája, foglalkozásra nézve egy operett-szub­rett, akinek üzleti érdeke azt kívánja, hogy letagadja fia könyörgésének a fiát. De végre enged­i és elindul megkérni a ki:­­ány kezét. És odaszól a komor­nájának: „Add ide a fekete ruhámat." — „Melyik fekete ruhát, művésznő? " — kérdezi a komorna. A művésznő só­hajt egyet és így válaszol: „Azt, ame­lyikben temetésre szoktam járni." — Remek lesz a Zsazsa benne! — Halljunk most valamit a Magyar Színházról! — Elős­zör talán azt, hogy a Faludi Jenő—Bródy István-affér a legtelje­sebb békével végetért. Tudniillik, a harc nem is volt harc, csupán egy félre­értésen alapult. — Mi van Titkos Ilonával? — Náthásan érkezett meg Bécsből, de az nem akadályozza meg abban, hogy elragadtatással ne nyilatkozzék a l­erifer­eről és ne készüljön következő útjára, amelynek végcélja Berlin. — Mit mondott a Periferieről? — Szóról-szóra ezt: ,,Kolosszális a d­arab és kolosszális Reinhardt elő­adása. De remélem, lefőzzük őket a Magyar Színházban. Kiss Feri játssza a fiút, Csortos a sintért. Törzi az öreg bírót, én a lányt. Azt hiszem, nem sok színésznőt ér az a szerencse, hogy ilyen három partnerrel léphet fel a világot jelentő deszkákon." — Miért rohant a múlt hét szerdá­ján kétségbeesve Somogyi Nusi, végig az Andrássy­ úton? — Egy pozdorjává tört autó felé szaladt, amelyről kiderült, hogy Zer­kovitz Bélai kocsija. — Szent Isten, igazán? — A kocsiban Zerkovitz felesége és két fia ült és a frissen öntözött aszfalt­­on egy éles fordulónál felborult az autó. A szerencsétlenségben az a nagy szerencse érte az utasokat, hogy senki­nek sem történt semmi baja. Az autó természetesen be volt biztosítva és most Zerkovitz már alkuszik is az új kocsi­ra, amely szebb lesz, mint amilyen a régi volt. — Kik voltak azok a fiatal lányok, akik vasárnap este egy csokorral ke­resték Vaály Ilonát az ötlözőjében? — Egyik fővárosi leánygimnázium önképzőkörének küldöttsége volt. Az önképzőkör elhatározta, hogy kedven­cét, a Legkisebbik Horváth-lányt tes­tületileg üdvözli és a küldöttség végre­hajtotta a határozatot. — És most halljuk a pletykát! — E héten nevezhetem a történetet kiegészítő­ pletykának. — Hát ez — Tudniillik, micsoda? a történet első részét már elmeséltem pár héttel ezelőtt. Bi­zonyára emlékeznek arra a gavallérra, aki az alkalmazottak törvényére hivat­kozva, két hétre felmondott barátnőjé­nek és a felmondási összeget, a havi tiszteletdíj felét el is juttatta a hölgy címére. — Igen, emlékszünk, de akkor sem árulta el, hogy kik a pletykában sze­replő személyek? — Most elárulom. A gavallért Ala­dárnak hívják és a hölgy e héten újra levelet küldött a címére. A levélre a gavallér röviden válaszolt. Ezt írta: „Kedvesem, én Ali vagyok és nem Pali". Tudniillik, a hölgy új pártfogó­ját Pálnak hívják. Kezüket csókolom. Palló Imre Hépreszentgyörgyön vadászik •ss

Next