Színházi Élet, 1927. szeptember 18–24. (17. évfolyam, 38. szám)
1927-09-18 / 38. szám
34 SZÍNHÁZI ÉLET 34 Hogyan lehet Ingyen vacsorázni? — Az ember éhes, vacsorázni szeretne. Bemegy az előkelő étterembe. Körülnéz. Kiválaszt egy asztalt, ahol ismerősök ülnek. Megáll az asztal előtt. Első és legfontosabb dolog: meg kell állapítani, hogy kik ülnek az asztalnál. Gazdag emberek-e, avagy magunkfajta manuszok? Ha gazdagok, akkor gondolkodás nélkül leülünk hozzájuk és a legkitűnőbb ételeket rendeljük. Mikor azt vesszük észre, hogy a társaság már készülődni kezd, hangosan így kell kiáltani: Fizetek! Jön a főúr. Egy mozdulat a pénztárca felé. A brieftalnit félig kihúzzuk a zsebünkből. Ekkor egész biztos, hogy a társaság egyik tagja tiltakozni kezd. Pardon, művész úr, ön ma az én vendégem! Ebbe azonban nem szabad rögtön belenyugodni, egy ideig szemérmesen azt kell hajtogatni, no, de, uram, hogy gondolhat ilyet, igazán, megsért vele! Végül is, ha már kifizetik a vacsorát, sértődötten távozni kell. Az a kis összeg, amelyet a vacsora kifizetésére a tárcánkba kell mindig tartanunk, mint alaptőke szerepel. Hozzányúlni, ha csak nem muszáj, nem szabad. Hogy lehet ingyen autón hazamenni? A dolog nagyon egyszerű. Tudni kell minden emberről, hogy merre lakik. És azt az embert, akivel egy irányban lakunk, kell várni. Nem szabad zavarni őt. Csak mikor látjuk, hogy már készülődik hazafelé. Akkor kell megszólítani. Tehát: szervusz, apuskám, csak nem hazamész? Ő azt mondja: de, igen. Ekkor örömmel fel kell kiáltani, akkor komolyan? Na, hisz mehetünk együtt! A palinak muszáj felajánlani: Gyere hát akkor, haza viszlek! Hogy lehet ingyen cigarettatárcához jutni? Az ember elmegy az estélyre, ahova hivatalos és megpróbál jó hangulatot csinálni. De természetesen előbb ki kell tapogatni, hogy milyen tónust kíván meg a házigazda. Lehet az ember lármás és lehet szeriőz is ... Ha már megvan a hangulat, oda kell fordulni a vitrinhez. — Jaj, de szép az a tárca! Nahát! Ilyet még életemben nem láttam! Hogy öltöz lehet ingyenködni? Egy példa. Elmegyünk nyakkendőt vásárolni. — Mi van új anyag? — kérdjük a főnöktől. A főnök felsorakoztatja előttünk a legszebb áruit. Minden nyakkendőt félretolunk. E moll, semmi nem tetszik nekünk. — Ugyan kedves főnök úr, nekem, régi kuncsaftjának, hogy ajánlhat ilyen rongyot? A főnök erre égre-földre elkezd esküdözni, hogy csak a legdivatosabb áruit ajánlja. Azonban mi nem hagyjuk rábeszélni magunkat. Mire egész biztos, a főnök azt mondja: — Hát művész úr, csak tegye fel ezt a nyakkendőt, hogy lássák magán. Nekem ez a legnagyobb reklám, mert úgy éljek, hogy mindenki megkérdezi majd magától, hol vásárolta ? Jelzem, ez a legkönnyebb szakítás. Tanácsok nőügyekben. Nővel szemben mindig gavallér légy! Kiki a magáét fizeti! Hogy lehet ingyen lakni ? (Aki ebben az ügyben tanácsot tud adni, keressen fel engem nyolc és kilenc óra között a Royal Orfeumban. Ha nem lennék ott, a portás átveszi az üzenetet. Mert ezt én is szeretném tudni.) Mielőtt a nagyérdemű publikum olvasni kezdené Dénes Oszkárnak, a népszerű pesti kupléénekesnek hasznos és bölcs tanácsait, szükségesnek találjuk néhány szóval a kitűnő szerzőt bemutatni. Dénes Oszkár a ,,sodródás" feltalálója és e művészetnek mind a mai napig utolérhetetlen mestere. Mivel félő, hogy akadhat olyan valaki is, aki még egy szót sem hallott eddig erről a mostanában igen divatos művészetről, eláruljuk, hogy a sodródás az a művészet, amely lehetővé teszi, hogy az ember egy krajcár nélkül éppen oly remekül élhessen, mint például a walesi herceg A mai szomorú napokban azt hisszük jótékony és megbecsülendő szolgálatot tejesítünk, ha ezzel a művészettel megismertetjük a gondoktól aludni sem tudó pesti polgárokat. Átadjuk Dénes Oszkárnak : Aztán egy kis duma hier, egy kis duma her, egy kis szembenéző őnagyságával és már jön a felkínálás: — Ha nem sérteném meg vele . .. szót Prof. O. Dénes