Színházi Élet, 1927. szeptember 18–24. (17. évfolyam, 38. szám)

1927-09-18 / 38. szám

állapítás a századik előadás küszöbén, — egyre növekvő sikerrel játssza a Borcsát a Városi Színházban. A siker­nek persze mindenki örül, csak egy színész szomorkodik nagyon miatta. — Egy színész szomorú a siker miatt"! — Nem éppen a siker miatt. Ez a szomorú férfi ugyanis Petheő Attila, a Nemzeti Színház művésze, aki nyolc­vanszor játszotta Budán a Borcsa férfi­ főszerepét és most a Nemzeti Színházból fgyeli a még mindig nö­vekvő sikert. Egy nap aztán, kapta magát és elhatározta, hogy fellép egy­szerre mind a két helyen. Hát ez hogy lehetséges. — Egyszerűen úgy, hogy a Nemzeti Színház előadása háromnegyed tízkor végződik, ]pontosan akkor, amikor a Borcsa harmadik felvonását kezdik a Városi Színházban. Háromnegyed tíz­kor tehát bevágta magát autójába, át­robogott a Városi Színházba és anél­kül, hogy Zsuzsának egy szót szólt vol­na, kimaszkírozta magát a harmadik felvonásra. És az ügyelő jelére a har­madik felvonás kezdetekor két Csi­csóka l­ esta jelentkezett a kulisszák mögött: Petheő Attila és Kertész Gá­bor, aki az első két felvonásban ját­szotta a szerepet. Zsazsa először nem­ tudott megszólalni a nagy csodálkozás­tól, amikor felfedezte Petheő Attilát a színpadon, aztán jól kimutatta magát és a harmadik felvonást is Kertész Gá­borral játszotta el, mert a közönség­nek nehéz lett volna megmagyarázni a hirtelen szereplőváltozást. — A Belvárosi Színházban mi új­ság? — Végre meg­van a Mademoiselle Flute-nek, Verneuile darabjának a címe. A cím: A szombat esti hölgy. Azért a szombat esti hölgy, mert a darabban szereplő ifjút (Delly Ferenc játssza) minden szombat este együtt látják egy előkelő, csinos hölggyel, aki ölelgeti, csókolgatja, ha haragszik rá, megpofozza és a last not but least pénzt is ad neki. És emiatt a pletyka miatt nem akarja a törvényszéki elnök (Sugár Lajos játssza) feleségül adni a fiúhoz leányát. A leányt Turay Ida játssza. A szombat esti hölgyről aztán Kernstock Károly nyergesujfalusi parkjában (Zacharias felv.)

Next