Színházi Élet, 1927. október 9–15. (17. évfolyam, 41. szám)
1927-10-09 / 41. szám
83 SZÍNHÁZI ÉLET miatt, a város társadalmának vezetői mozgalmat indítottak, hogy a get más belátásra rendőrségoiják. A rendőrség azonban hajthatatlan maradt és azzal érvel, hogy hangversenyek rendezésére alkalmas a színház is. A küldöttség, vezetője ezzel szemben azzal érvelt, hogy lehetetlen a színházban hangversenyt rendezni, mert a vállalkozót 560 pengő megváltó ár terheli. előadást Erre azt felelték a rendőrségen, hogy az intézkedéssel csak a kultúrpalota építését akarták elősegíteni A kultúrpalota felépítésébe legalább tíz esztendő telik bele. Tíz esztendeig tehát nem lehet koncertet rendezni Pécsett. Expresszionista darabot mutat be a debreceni színház Debrecen, 1927. szeptember. (A Színházi Élet tudósítójától.) A debreceni Csokonai-színházban Kardos Géza igazgató megnyitotta a szezont. Az előjelek szerint a szezon sikeresnek ígérkezik, mert az első előadásokat táblás ház nézte végig. Eddig csak reprizeket rendeztek, az első bemutató egy expresszionista dráma lesz, amelyet Ossyp Dümov, a Nju szerzője írt. Ossyp Dümov darabjának a címe: „Szomorúságának énekese", amely már bejárta nagy sikerrel a külföldi színpadokat. A megrázó erejű dráma először Moszkvában került színre és a darab magyar előadási jogát dr. Janovich Jenő, a kolozsvári magyar színház igazgatója szerezte meg. Janovich a múlt szezonban nagy sikerrel bemutatta Ossyp Dümov darabját. A kolozsvári előadást Forgács Sándor rendezte, ő játszotta a főszerepet is. Forgács most Debrecenbe szerződött a Kardos-társulathoz és a „Szomorúságának énekese" szintén az ő rendezésében kerül színre és itt is ő játssza Fedja szerepét. A többi szerepet Kondráth Ilona, Bárdy Teréz, Halassy Mariska, Halassyné Etel, László Gyula, Rajz Ferenc és Szirmay Vilmos játsszák. A színház második újdonsága a „Legkisebbik Horváth-lány", melyben az operett-együttes minden egyes tagja szerepel. Opera-ciklust is tervez Kardos Géza igazgató. Kecskeméten és Sopronban a héten megindul a szezon A kecskeméti Katona József Színház október hó 8-án a Legkisebbik Horváth lánnyal nyitja meg kapuit. Az újonnan szervezett színtársulat tagjainak névsora a következő : igazgató: Gulyás Menyhért, rendezők: Zemplényi Zoltán és Kabos László, tagok: Koronkay Rózsa, Takács Rózsi, Turcsy Jolánt Bán Felicia, Horányi Valéria, Koppány Erzsi, Gáspár Marienne, Kerényi Sári, G. Székely René, L. Deri Emma, Bárdi Gerda, Dannis Győző, Bojár László, Pattantyús Mihály, Várady László, Polgár Gyula, Zemplényi Zoltán, Novák István, Kabos László és Vadnay Andor. Ezen a héten kezdi meg előadásait a soproni társulat is Faragó Sándor uj igazgató vezetésével. KORCSMÁROSBÓL, 1927 szeptember. A Színházi Élet tudósítójától. Cholnakossy Gyula operaénekes volt a debreceni színháznál. Amikor megvált a társulattól, korcsmárosnak csapott fel Hajdúszoboszlón. A korcsma ugy látszik nem vonzott telt házakat, mert Chomakossy szinjátszási engedélyt kért és mint uj színigazgató már meg is kezdte működését Hajdúböszörményben. Kollégája sikerén felbuzdulva, most Rogoz Imre volt jónevű vidéki színész, aki Szegeden szintén korcsmáros, ugyancsak kérvényt adott be a minisztériumba, amelyben színigazgatói engedélyt kér. Gróf László és Lendvay Böske a bucaresti magyar operettszínház „Nótás kapitány" előadásának főszereplői