Színházi Élet, 1928. január 1–7. (18. évfolyam, 1. szám)

1928-01-01 / 1. szám

.SZÍNHÁZI ÉLET — Sajnáljuk, hogy nem látuk ezt a bravúrt. — Sajnálhatja is, vala­mint nem bocsátom meg magának, hogy nem volt ott megnézni Austro-Daimleréknél bemutatóját. az új A. D. R Pompás kocsi és mondhatom, Bolgár igazgató oly meggyőzően magyaráza el az új kocsi előnyeit, hogy az érdeklő­dés már óriási. — Apropos, uj kocsi, az 520-as Fiatról nem tud semmit? — Többet, mint szeretné, pupák. Fiat-nap ez az uj típusú már az őszi párisi szalonban is diadalt ült, a kocsi 2,2 liter talmú, hathengeres hengerűrtár-és mint hírlik, a turini gyár az első évben oly szenzációs árban fogja piacra dobni, hogy erős versenyt fog támasztani. Az első szériá­ból a magyar vezérképvi­selet nem kap kocsit, mert a gyár ide csak oly kocsi­kat akar adni, amelyek teljesen kifogástalanok, il­letve, ahol az első széria esetleg észlelt hibái már korrigálva vannak.­­ Szóval nyár lesz, mire itt az első 520-as. — Nem, de egy próba­kocsit már februárban le­hozat a magyarországi ve­zérképviselet és már lesz itt 520-as. májusra Egyéb­ként is Kállay Miklós fő­ispán, a T. T. A. C. elnöke­ ­ I Mistanguette, a világhírű párisi revüsztár és Earl Leslie, a párisi Moulin Rouge sztárja Chrysler-kocsin. 89 őfelsége V. György, Nagybritannia uralkodója •/mif^érfi személyek céljaira WillWrd­ motort használ Willys-Knight „Minden utak lovagja*" Bemutatja: Automobil Behozatali Rt, IV, Kossuth Lajos­ utca :

Next