Színházi Élet, 1928. január 15–21. (18. évfolyam, 3. szám)

1928-01-15 / 3. szám

11 SZÍNHÁZI ÉL­E­T pesti állatviadalok fénykorában a Hetz­ben, amely bizonyos tekintetben a mai állatkertnek res küzdelem­ is őse volt. Rövid, de vé­ Már négy eb vére festi pirosra az aréna homokját, mire a Hetz­mester intésére elősietnek a hetzlegé­nyek. Mindegyik kezében tüzes rakéták sziporkáznak. Az érdemes publikum tomboló örömrivalgása közepette sütik el őket az oroszlánon. A sivatag királya meghátrál s mint jól nevelt és jóllakott pesti oroszlánhoz illik, visszamegy ket­recébe. Alig csapódott le annak vas­ajtaja, hatalmas mackó cammog elő a porondra. „Vén volt ez, játszani nem is volt volt nagy kedve. De mégis fel volt ez haragra gerjedve, Mert sokszor kutyáktól volt már megijedve. Hetz­ mester négy ebet reája bocsátott. Egyet ezek közül pofon ez ugy vágott. Hogy tiz lépésnyire tőle karikázott. Más két szelindekek füleit ragadták, Szegény fáradt medvét a földre levonyták, de a hetz-legények megszabadították. Szokott barlangjába be is bocsátották. ( Gvadányi.) A műsor slágere és finishe: a bika­viadal . . . Szilaj bika áll szemben négy dühös hetz-ebbel. Kezdődik a labda­játék: kutyafutball 1788-ban. A felinge­relt bika szarvaival röpíti kíntóit a le­vegőbe, míg végre kettőnek sikerül a fülébe csimpaszkodni (2:1). A veszély­ben forgó inventárium megmentésére ismét előrohannak a herzlegények és néhány vödör hideg vízzel hamarosan lehűtik a tűzbejött játékosokat s elker­getik a kutyacsatárokat mig a kapu he­lyett prestigeét védő bika vérző füllel elhagyja a pályát- A publikum megelé­gedetten tapsol, de az érdeklődés már megcsappant. Még egy-két apró vaddal folyik a játék, de ezekkel már kevés mulatság van és az előadás csakhamar befejeződik . . . 1793-ban Hoffmannsegg János Centu­rius gróf, 1797-ben pedig az angol Townson Robert látogatták meg a pesti Hetzet és hagytak ránk szines leírást mindig uj változatokkal bővelkedő mű­soráról. 1798 tavaszán végleg bezárultak a pesti és budai Hetz-szinházak Európa csatatereinek vérborította kapui, sík­jai pedig csakhamar elfelejtették em­léküket a régi jó pestiekkel és bu­daiakkal. Pálóczi Edgár: A BUDAI HI­TZTHEATRUM (Szipelhu hinem­ vtij­a)

Next