Színházi Élet, 1928. április 22–28. (18. évfolyam, 17. szám)

1928-04-22 / 17. szám

SZÍNHÁZI É­LET­ ­(Fabia váratlanul belép, balról, a háló­termekből. Rettenetes fölháborodással mered a csókolódzó rabszolgákra. Fabia, Fabius anyja, mogorva, kicsinyes öreg hölgy. Háza jelenti számára a világot. Noha 73 éves, fürge és erős, vaskézzel tart rendet a házban.) FABIA (elképedve ezen a gen): Mit csináltok itt? (A két vakmerősé­rabszolga megalázkodó bűntudattal gyorsan elvá­lik.) Micsoda gyalázatos, szemérmetlen dolog ez ? Ilyet se láttam még, amióta élek. Hogy mertek csókolódzni — éppen itt, az átriumban? Rabszolgáktól az em­ber nem vár illendőséget, de éppen olyan jól tudjátok, mint én, hogy ez tilos. La­kolni fogtok érte. META (alázatosan): Nagyasszonyom, szánjuk-bánjuk, hogy megtörtént. FABIA: Kijelentem, hogy napról-napra szemtelenebbek vagytok. Ezek a mai cse­lédek! A cselédkérdés már-már megold­hatatlan! Hogy meritek ezzel a magavise­lettel gazdátok házát beszennyezni? VARIUS: Szeretjük egymást, nagyas­­szonyom. Nálunk otthon régi szokás ez. FABIA: Ne mondd! Hát most nem vagytok otthon. Most Rómában vagytok. Azonkívül rabszolgák vagytok. Ha n­épe­tek kevesebb időt pazarolt volna szere­lemre és többet tisztességes, jó, kemény munkára, a római hadsereg talán nem bánt volna el vele olyan könnyen. META: Szemüigaz, nagyasszonyom. FABIA: Készen van a vacsora? META: Készen, nagyasszonyom. FABIA: Vigyázz, hogy rendesen tálalj. (A hátsó ajtó retesze csattan.) És semmi­fél­e szerelemről ne halljak többé ebben a házban. Értitek? VARIU­S: Tökéletesen, nagyasszonyom. (Fabius bejön jobbról, az utcáról.) META (Variushoz): Az ur, az uj vékony kaucsukciposarok. Tegyük az elegáns nős cipőkre. UVPRIMA LOUIS 9*

Next