Színházi Élet, 1928. április 22–28. (18. évfolyam, 17. szám)

1928-04-22 / 17. szám

14 Kilenc magyar író felesége nyilatkozik férjéről s y I x il A y. I i: L E T Karinthyné felfedezte ura számára Tolsztojt, Harsányi Zsoltné el­mondja, hogy ura nem tud kutyája nélkül dolgozni, Földi Mihályné át­^^^^^^ öltözteti ura hősnőit, Fazekasné angolul tanítja férjét Ki tud igazi kritikát mondani a magyar írókról, ki tudja róluk elmondani azo­kat az érdekes intimitásokat, amelyeket a közönség szívesen olvas? Ki lenne, ha nem az a lény, aki állandóan az író körül él, aki látja őt munka közben, aki segíti és inspirálja és aki szabad idejét mosolygással tölti ki: az iró felesége. A Elei bemutatja az irók múzsáit, feleségüket. Ők mondják el, milyen a magyar Színházi iró — papucsban. A mithológiai kilenc múzsa itt kilenc magyar asszony, akik: magánem­berek és semmi kapcsolatuk nincs a színpaddal — legfeljebb férjükön keresztül­­jüknek. Én? Szeretném ad­minisztrálni az uramat, de ő nem akarja. Én persze megteszek minden lehetőt, hogy „lugast varázsoljak " otthonából. Azt is elárul­hatom, ho­gy nyolc évi há­zasság után ezidén el végre az első nagy érteni ered­ményt: Frici kettő és há­rom óra között jön haza ebédelni! Azt is elértem­, hogy a városnak egy bizo­nyos pontján dolgozzék. Ez a hely ez idő szerint a Hadik-kávéház. — Beleszól abba, amit a férje ir? — Amikor nekem dik­tálta legutóbb valamelyik­ művét, a nekem nem tet­sző jelzőket — kijavítot­tam. Újabban egyébként én szoktam felfedezni a fér­jem számára a jó regénye­ket. Legutóbb Tolsztojt, Háború és béke című re­gényét fedeztem fel. Utá­nam Frici is felfedezte. Földi Földi Mihályné Mihályné, Tsuk Joly, a legszebb író-feleség. Nagyon megcsodálják, ha Karinthy Frigyesné ma Érdekes arcú, fekete szó­asszony. A Hadik­kávéház őslakója. Nagyon szereti a maceszos­ kávét. A környékükön nagy tisz­teletnek örvend, mert az egész háztömbben ő a leg­szebb nő. Ezeket mondja: — Az író-feleség ideáljai énszerintem Babits Mihály­né és Kosztolányi Dezsőnél Mindenben segítenek a fél- egy-egy főpróbán, premie­ren, vagy hangversenyen feltűnik férje oldalán. Na­gyon szellemes nő és nem­csak asszonya, hanem ba­r­átja is az urának. — Mihály regényei kö­zül — mondja — a Halasi Hirsch fia tetszik nekem a legjobban. Szeretem ezt a könyvet, m­ert hogy n­őalakjaiban úgy érzem, megta­lálom önmagamat. Nem ki­fejezetten én vagyok a re­gény hősnője, de sok van Karinthy Frigyesné Földi Mihályné

Next