Színházi Élet, 1928. augusztus 26–szeptember 1. (18. évfolyam, 35. szám)
1928-08-26 / 35. szám
SZÍNHÁZI ÉLET seri az arcát. Így nem emlékeznek majd a mi arcunkra sem. Elfelednek bennünket. VERSININ: Igen, elfelednek bennünket. Ez a sorsunk, semmit sem tehetünk ellene. Azt, ami nekünk komolynak, jelentősnek, nagyon fontosnak tetszett, idővel elfelejtik, vagy jelentéktelennek látják. És ebben az a legérdekesebb, hogy mi nem is tudjuk, mit tartanak majd nagynak és fontosnak és mit kicsinynek és nevetségesnek. Vájjon Kopernikus, vagy Kolumbusz felfedezését nem látták-e kezdetben haszontalannak és nevetségesnek és nem tartották-e egy különc őrült firkáit valóságos kinyilatkoztatásnak? És az is lehet, hogy majd a mi életünket, melyben olyan jól megvagyunk, később kényelmetlennek, értelmetlennek, gyarlónak, sőt talán bűnösnek is ítélik. TUSENBACH: De az is lehet, hogy mostani életünket majd nagynak nevezik és tisztelettel beszélnek rólunk. Csak sok a szenvedés, szenvedés, nagyon, nagyon sok SZOLYOM (vékony hangon): Csipcsip-csip! A báró egészen megfeledkezik az evésről, csak filozofálhasson. TUSENBACH: Vaszili Vasziljevics, hagyjon már nekem békét. .. (Más helyre ül.) Ami sok, az aztán sok! (J. 2. kívülről hegedűszó.) MASA: Andrej hegedül. A bátyám. IRINA: Andrej tudós. Valószínűleg egyetemi tanár lesz. Apa katonatiszt volt, a fia azonban tudományos pályára megy. MASA: Apa kívánságára. OLGA: Ma nagyon ugrattuk őt. Úgy látszik, kicsit szerelmes. IRINA: Egy itteni lányba. Lehet, hogy az is eljön ma. MASA: Jaj, hogy öltözködik! Nem rosszul, nem is ízléstelenül, hanem egyszerűen kétségbeejtőn! Furcsa, sárga szoknyát hord, ilyen vastag, rikító, ódivatú paszománnyal és vörös blúzt. És az arcát valósággal fényesre sikálja. Andrej nem szerelmes belé, ezt nem hiszem, végre van ízlése. Csak úgy ugrat bennünket, bolondozik. Tegnap különben hallottam, hogy ezt a lányt Prototopov veszi el, az előljáró. No, ez remek lesz. (J. 2. ajtón kiszól.) Andrej, gyere már! Egy pillanatra. 5. JELENET V., Andrej (1. 2.-ről be.) OLGA: Bátyám, Andrej Szergelyevics. VERSININ: Versinin. ANDREJ: Prosorov. (Felhevült arcát törülgeti.) Önt ugyebár ide helyezték? Az uj ütegparancsnok? OLGA: Képzeld, Alexander Ignatyevics, moszkvai. ANDREJ: Igazán? No, akkor gratulálok önnek, a húgaim majd nem hagyják békében. VERSININ: Már volt alkalmam untatni a kedves húgait, a visszaemlékezéseimmel. IRINA: Nézze csak, milyen fényképrámát kaptam ma Andrejtől. (Mutatja a rámát.) Ő maga csinálta. VERSININ (nézi a rámát és nem tudja mit mondjon): Igen... praktikus... tartós... IRINA: És azt a keretet, mely a zongora felett lóg, szintén ő készítette. ANDREJ (türelmetlen mozdulattal oldalra megy). OLGA: Andrej tudós, hegedül, remekül lombfűrészel és különben is nagyszerű fiú. Andrej, ne menj el. Az a mániája, hogy mindig elmegy. Gyere ide. MASA (Irinával karonragadja Andrejt és nevetve visszavezetik): Gyere csak! Gyere csak! ANDREJ: Ugyan, hagyjatok már. MASA: Mulatságos alak. Alexander Ignatyevicsre előbb azt mondottuk, hogy a szerelmes őrnagy. És ő egyáltalán nem haragudott. VERSININ: Egyáltalán nem. MASA: Hát tudod, mi vagy te? Te vagy a szerelmes hegedűs. IRINA: Vagy a szerelmes egyetemi tanár. OLGA: Szerelmes. Andrjuska szerelmes. IRINA (tapsol): Éljen! Éljen! Hogy volt! Andrjuska szerelmes! CSEBUTIKIN (Andrejhez lép a háttérből és mindkét karjával átszorítja): „Csak csókolódzni érdemes . Ezért tehát szeress, szeress!" (Hangosan kacag, aztán leül, belemélyed egy újságba, melyet zsebéből vett ki.) ANDREJ: No, elég, elég ... (Homlokát törülgeti.) Egész éjszaka nem aludtam és most kissé kábult vagyok. Négy óráig olvastam, aztán lefeküdtem, de le sem tudtam hunyni a szememet. Mindenféléről gondolkoztam, aztán besütött a reggeli verőfény és elöntötte az egész szobát. Nyáron, még itt leszek, egy angol könyvet szándékozom lefordítani. VERSININ: ön tud angolul? Kipróbálta ön is talán ? Ufiy-e legjobb szer a SALAN I 143