Színházi Élet, 1929. február 3–9. (19. évfolyam, 6. szám)
1929-02-03 / 6. szám
Kárpáti Aurél örül a Baumgarten-díjnak, amely lehetővé teszi, hogy a sok elaprózó munka helyett, valami „komoly"-hoz kezdjen. — Azt mondják, az idő pénz. Én a fordítottját tapasztalom. Nálam a pénz időt jelent. Ez a kis pénz hozzásegít a regényem befejezéséhez. Hat éve dolgozik egy regényen, amelyben az „örök pap" életét akarja megfesteni. Három évig írta, aztán félretette, mert nem volt' hál' istennek ideje . . . Most van. Farkas Zoltán Komoly, cvikkeres, tanárkülsejű. — Látja ezt a szekrényt? — kérdi és a szoba sarkába mutat egy széles trümóra, — ez a szekrény tele van szegény barátomnak, Baumgarten Ferencnek hátrahagyott írásaival. Ezeket a megkezdett és félbehagyott munkákat rendezem sajtó alá. Ezzel egyidőben nagy képzőművészeti munkán is dolgozom. A magyar festészet történetét állítom össze, a múlt század elejétől napjainkig. Áttérünk az anyagiakra. — Utazni szeretnék. Már bejártam egész Európát, csak Spanyolországban és Délolaszországban nem voltam. A díjból ezt a hiányt szeretném pótolni. Egyetlen szórakozása és szenvedélye: a fotografálás. Csillog a szeme, mikor arról beszél, hogy a gleccsert F. kilenccel és hatszoros szűréssel fotografálta ... Elek Artúr is utazni szeretne. Nála éppen olyan az utazás, mint életszükséglet az evés. Télen fűtetlen szobában lakik, hogy azt a pénzt, összekuporgassa amiből nyáron elmehet külföldre képtárakat, múzeumokat nézni. Tamássy Áronnal az Otthoni Körben találkoztunk. Magas, vállas fiatalember, és olyan az arca, mint egy moziszínésznek. Valamikor bankhivatalnok volt, de unta ezt a mesterséget, kiment Amerikába és ott fizikai munkával tartotta fenn magát. Előbb kőműves volt, aztán 1 lit ZI «iim** C 1 1 » 1 Tamássy Áron az Otthon Körben írja regényét . . . Juhász Gyula szegedi lakásának erkélyén Színi Gyula Párizsról mesél a gyerekeinek