Színházi Élet, 1929. február 3–9. (19. évfolyam, 6. szám)

1929-02-03 / 6. szám

Kárpáti Aurél örül a Baumgarten-díjnak, amely lehetővé teszi, hogy a sok elaprózó munka he­lyett, valami „komoly"-hoz kezdjen. — Azt mondják, az idő pénz. Én a fordítottját ta­pasztalom. Nálam a pénz időt jelent. Ez a kis pénz hozzásegít a regényem be­fejezéséhez. Hat éve dolgozik egy regényen, amelyben az „örök pap" életét akarja megfesteni. Három évig írta, aztán félretette, mert nem volt' hál' istennek ideje . . . Most van. Farkas Zoltán Komoly, cvikkeres, tanár­külsejű. — Látja ezt a szekrényt? — kérdi és a szoba sar­kába mutat egy széles trü­móra, — ez a szekrény tele van szegény barátom­nak, Baumgarten Ferenc­nek hátrahagyott írásai­val. Ezeket a megkezdett és félbehagyott munkákat rendezem sajtó alá. Ezzel egyidőben nagy képzőmű­vészeti munkán is dolgo­zom. A magyar festészet történetét állítom össze, a múlt század elejétől napjainkig. Áttérünk az anyagiakra. — Utazni szeretnék. Már bejártam egész Euró­pát, csak Spanyolország­ban és Délolaszországban nem voltam. A díjból ezt a hiányt szeretném pótolni. Egyetlen szórakozása és szenvedélye: a fotografá­lás. Csillog a szeme, mikor arról beszél, hogy a glec­­csert F. kilenccel és hat­szoros szűréssel fotogra­fálta ... Elek Artúr is utazni szeretne. Nála éppen olyan az utazás, mint életszükséglet az evés. Télen fűtetlen szobában la­kik, hogy azt a pénzt, összekuporgassa amiből nyá­ron elmehet külföldre kép­tárakat, múzeumokat nézni. Tamássy Áronnal az Otthoni­ Körben talál­koztunk. Magas, vállas fia­talember, és olyan az arca, mint egy moziszínész­nek. Valamikor bankhiva­talnok volt, de unta ezt a mesterséget, kiment Ame­rikába és ott fizikai mun­k­ával tartotta fenn magát. Előbb kőműves volt, aztán 1 lit­ ZI «iim** C 1 1 » 1 Tamássy Áron az Otthon Kör­ben írja regényét . . . Juhász Gyula szegedi lakásának erkélyén Színi Gyula Párizsról mesél a gyerekeinek

Next