Színházi Élet, 1929. április 21–27. (19. évfolyam, 17. szám)

1929-04-21 / 17. szám

TILL (félretolja és ö kopogtat): Csönd... Egy szót se lehet megérteni... Most adják le a drótot... (Ének abbamarad, mindnyá­jan figyelnek. Két kézzel, láthatóan nagyobb gyakorlattal kopog, a választ szótagolva ol­vassa le.) a . .. fel... ül... vizs .. . gáló ... bizott... ság meg ... ér ... kezett.. . am­nesztia ... lesz ... (Egyik a másiknak adja tovább.) Amnesztia. (Majd teljes erővel és szinte kórusban hangzik fel.) Amnesztia! ANTON: Nem beszél! SALTERS (két rabhoz, akik a szemetet seprik össze egy ládába): Miért rakjátok úgy tele azt a ládát, megint nem bírjátok majd levinni. FEDOTIN (feminin. Az ollót a nadrágján megfényesíti és tükröt csinál belőle. Széttá­tott szájjal piszkálja a fogait.) TIBOLD: Mi a baj, kisasszony? FEDOTIN: Oh, semmiség... Valami benne maradt délben. Ki akarom piszkálni. TIBOLD: Hagyja benne, jó lesz vacso­rára. (Fedotin tovább tátogatja a száját). TURNER (nézi Fedotin száját, majd át­szól Tillnek): Te, ennek csupa ezüst foga van. TILL (odamegy Fedotinhoz, belebámul a szájába és furcsa hangsúllyal): Mondja, ezüst ez a fog? FEDOTIN: Oh, dehogyis. Platina. Tellett a papám gyárából. TILL (rákacsint Turnerre az visszaint): És mondja, kijár ez a fog? FEDOTIN: Nem. Be van építve. TILL (gonosz mozdulattal odaszól Turner­hez): Nem baj. Majd elvisszük fejjel együtt. ANTON: Nem beszél!­­A rabok dúdolni kezdik az előbbi dalt. A jobb sarokajtó fel­nyílik, hirtelen elhallgatnak.) FREDRIK előretolja az uj számot­: Gye­rünk, gyerünk! (Gamarszky báró, az uj szám bejön, a darócruhában is arisztokratikus.) Menjen csak be, oszt dolgozzon valamit. ANTON: Nem beszél! FREDRIK (meglepetten néz fel a hidra): Én? (Anton haptákba vágja magát, csönd.) Száztizenegyes! SALTERS: Jelen! FREDRIK: Ezt a számot ossza be a­ mun­kába. (El.) GAMARSZKY (bizonytalanul jön be, a ra­bok megrohanják). TURNER (Gamarszkyhoz): Bagó van? Zsebbélésben, cipőtalpban, ing alatt, bőr alatt, orrlukban, fülben, szájban vagy akár­hol. Bagó, bagó. GAMARSZKY (kinyitja a tenyerét): Itt van. (És megy Salters elé.) SALTERS (végigméri): Munkát akar? GAMARSZKY: Azt. SALTERS: Nehéz... Könnyű? GAMARSZKY: Nehezet. Nagyon nehezet kérek!­­SALTERS: Szóval gyilkosság? GAMARSZKY (meglepetten): Honnan tudja? SALTERS: Én ne tudnám? GAMARSZKY (örülve, hogy társra talált): Talán ön is? SALTERS: Nem. Én — nem. Jegyezze meg magának. Az ember sohasem gyilkol csak az indulat. GAMARSZKY: Mi volt ön odakint? SALTERS (közelebb lép): Odakint bűnös voltam. Itt büntetett vagyok. Ez a különb­ség azok között és közöttünk. GAMARSZKY: És fáj még a büntetés? SALTERS: A büntetés sohase fáj, csak a tan. Azt meg itt leőrli az ember. Vagy az, az embert. Egyremegy. Na, menjen oda ... majd belejön.­­A cigaretta közben végigjárja a termet, az egyik szív, majd továbbadja, a füstöt is átfújják egymás szájába.) FREDRIK (beáll):­ Huszonhetes! hét! Huszonhét! Hol a huszonhetes? Huszon-SALTERS: Lejött velünk. FREDRIK: De külön jött. SALTERS: Igaz. De láttam bejönni. Hová lett? TIBOLD: Ez megírat csinált valami stiklit. FREDRIK: Sötétzárkát kaptok mind. Meg­szöktettétek a Huszonhetest. Ha nem kerül elő, hát akkor... Ezt a ládát miért nem vi­szitek már le... (Mutat a hulladékokkal teli ládára, néhányan megfogják, erőlködnek. Fredrik rákiabál a bámészkodó Gamarsz­kyra.) Fogja meg csak maga is, ne uralkod­jon itt. (Gamarszky lehajol és vállal segít. Fredrik előremegy és a lépcsők tetején, a vasajtóban megáll. Visszafordul. A ládával a lépcsőkhöz érnek, Fredrik hirtelen el- Meinl, kávé 108

Next