Színházi Élet, 1929. április 28–május 4. (19. évfolyam, 18. szám)
1929-04-28 / 18. szám
Nahát, ez a Burette...! Irta: Pierre Valdagne Két óra elmúlt. Cloutier úr és felesége fáradtan ült a kandalló mellett. Egy kicsit ki kellett pihenni a mai esti vendéglátás fáradalmait, mielőtt aludni térnek. — Mit szólsz Burette-hez? — kérdezte az asszony. — Mi az, téged is érdekel? — kérdezte kissé ijedten a férj. — Engem ? — Az asszony könnyedén nevetett.— Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint a többi asszony? Hidd el, akármilyen ellenállhatatlan, veszélyes Don Juan is ez a Burette, engem soha, egy pillanatig sem érdekelt. Különben is, nagyon jól tudhatnád, hogy rám igazán nincs hatással az ilyen fajsúlyú férfi, aki sorra töri a sziveket, aki előtt híres primadonnák és grófnők és hercegnők esnek térdre : Ó, Octav, milyen boldogság, hogy szerethetlek téged ... — S az asszony hangosan, szivből felkacagott. A férfi titkolt irigységgel mondta: — Egész este a szép Alice Dimeure-rel táncolt. Azt hiszem, Alice fülig szerelmes Burette-be... pedig csak ma ismerkedtek meg. Fogadom, holnap már hallani fogom a klubban, hogy Alice és Octav... nos, sejtheted, mit fognak mesélni. — Rágyújtott egy cigarettára. — A legelőkelőbb, a legszebb, a legtartózkodóbb asszonyokkal is úgy játszik, mint macska az egérrel. Azt éri el náluk amit akar... Az asszonyt bántotta egy kicsit, hogy férje ilyen elragadtatással beszél Burette-ről. Okos, józan, hűvös asszony volt, férfias egy kicsit, sokat sportolt, szenvedélyesen játszott bridget — s nem hitt abban, hogy vannak csinos, jóvágású gavallérok, akiknek nem lehet ellentábni s akiknek első hízelgő, szép szavára, azonnal odanyújtják ajkukat az asszonyok. — Burette olyan hirtelen, olyan angolosan tünt el ma este — rágódott Monsieur Cloutier a témán, — hogy egészen biztos, megbeszélték Alice-szal... — Hogy lehetsz ilyen ízléstelen! — pattant fel Madame Cloutier. Hagyd már ezt az undok Burette-et... Felállt. Megnézem, hogy elrakták-e az ezüstöt... aztán lefekszünk. Rettenetesen fáradt vagyok. Madame átment a halon, az ebédlő felé — s egyszerre csak hangosan szólította az urát. Monsieur ijedten ugrott fel, azt hitte, valami baj történt. — Burette felöltője és kalapja — mutatta az asszony. — Itt a monogramm: O. B.... egész biztosan az ő kalapja és kabátja! A férj feltette a szemüvegét. — Nem értem. Hiszen én magam láttam, amikor Burette köszönés nélkül surrant ki a hallba... s utána néhány perccel Alice. Talán ittfelejtette a kabátját nagy sietségében ... — Lehetetlen, — szólt az asszony. Odakinn zuhog az eső... szél fúj. Ilyen időben még a bolond is észreveszi, hogy kalap és kabát nélkül megy el! A férj elsápadt. • — Csak nem történt valami... Isten tudja, mi történhetett ezzel a Szegény Burette-tel! — Ugyan, mi történt volna? Rettenetes ember vagy, mindjárt a legrosszabbra gondolsz, ahelyett, hogy valami kézenfekvő, egyszerű magyarázatot keresnél. Talán rosszul érezte magát, kiment... — Akkor visszajött volna. Több mint félórája már, sincs a házban s Burette nem sokkal egy óra után szökött hogy egy etlen vendég meg... Madame Cloutier mosolygott. — Lehet, hogy nyugodtan alszik a kis szalonban. Várj, mindjárt megnézem... Hiába kutatták át az egész házat, Burette-nek nyoma sem volt sehol. Elhünt. — Talán jó lenne, ha a rendőrségre telefonálnánk, — aggályoskodott a férj s percről-percre sápadtabb lett az arca. — Lehet, hogy valami különös bűnügy van a háttérben ... jó lenne utána nézni, nincs-e a kertben ... — Ebben a rettenetes rossz időben a kertben? Bolond vagy! A férj kísérteties hangon válaszolt: — Ne hidd, nem arra gondolok, hogy sétál az esőben, hanem arra... arra, hogy talán meggyilkolták... valamelyik féltékeny asszony lelőtte... 56