Színházi Élet, 1929. december 29–1930 január 4. (20. évfolyam, 1. szám)

1929-12-29 / 1. szám

Már akkor értettem ahhoz, amit azóta tökélyre vittem: vala­kinek az írását a csalódásig híven utánozni. Ez egyik bizo­nyítéka is annak, hogy jó rajzoló vagyok .. . Szóval, fogtam a tollat és miután egy másik darab papíron néhány próbát tettem, a szegény hivatalnok mondata után tett pontot ves­­szővé javítottam ki és folytattam a mondatot, így: „és őt arra figyelmezteti, hogyha az újévben is olyan ostobán és igazságtalanul fog bánni alantasaival, mint az idén, úgy ennek rossz vége lesz".­­ A hami­sítás tökéletesen sikerült. A kártyát visszatettem a borítékba, a borítékot pedig visszadobtam a levélszekrénybe. Mindnyájan jól mulattunk ezen és hazamentünk aludni. Schluss. A történetnek vége. A zsűri indokolása, amellyel a szivart ennek a rossz embernek megítélte. I. A rosszaság tökéletesen önzetlen volt. II. A perspektíva, amely ebből a csínyből nyílik, szinte végtelen. A főnök meglepetése, mikor a kártyát megkapja. Az első találkozás a főnök és a gratuláns közt. Szól neki erről a főnök vagy csak érezteti vele egy egész életen át a haragját? Ha szól neki, mit felel a gratuláns? Mit mond a gratuláns, ha megmutatja neki a főnök a kártyát? Fog neki a főnök hinni, mikor megesküszik, hogy nem ő írta a mondat második felét? Hát ki írta? Ki írhatta? És a gratuláns álmatlan éjszakái, amikor igyekszik ezt a pokoli rejtélyt megfejteni: ő maga dobta be a kártyát a levélszek­rénybe, onnan csak a posta vehette ki, hogyan kerültek mégis újabb sorok az ő sorai alá? A főnök gondolatai: megőrült ez az ember? Vagy szilvesz­teri hangulatban részegen írta a gratulációt? Vagy ha elhiszi neki, hogy más írta a szöveghez a gorombaságot, kinek lehetett ez érdeke? Hol tör­tént a hamisítás: a gratuláns házánál, vagy az ő, a főnök házánál, miután már megérkezett a kártya? Vagy nem is történt hamisítás, hanem a gra­tuláns fogadott valakivel, hogy újévkor megmondja az igazat a főnöknek? És aztán: az egész eset pszichológiai hatása a főnökre — mert okvetlenül elkezd gondolkozni azon, hogy tényleg ostobán és igazságtalanul bánik-e ő az alantasaival? Minden, minden eszébe fog jutni mind a két embernek, csak az nem, hogy valaki kivette a levélszekrényből a kártyát, hamar hozzáírt valamit és visszadobta. Nagyon régen hallotta­m ezt a történetet. Mindig úgy él az emlékezetemben, hogy amellett, hogy valóban pályadíjat érde­mel a rosszaságból — ez az, amit „örök titoknak" szoktak nevezni. A két érdekeltre nézve nem is tudom más lehetőségét a rejtvény megfejtésének, mint csak azt az egyet, hogy egyik vagy másik most, évtizedek múltán véletlenül elolvassa ezeket a sorokat.

Next