Színházi Élet, 1930. január 19–25. (20. évfolyam, 4. szám)

1930-01-19 / 4. szám

Az Ötödik Kerék nem volt valami különös, vagy rendellenes dolog — legalább ő nem tartotta magát an­nak. És nem volt Elvont Fogalom, rögeszme egy lángész agyában, kü­lönös hajlandóság a nyárspolgár szemében. Az Ötödik Kerék nem hasonlat volt, kedves gyermekek, nem metaphora, amit az iskolában tanultok. Jelképes Beszéd és Átvitt Értelem.­­y­­alődik Kerék valódi, kézzelfogható, rendes kerék volt, olyan, mint a többi négy, szőröstül-bőröstül, sőt gumistul és csövestül olyan volt, nem különbözött semmit keréktársaitól, ugyanabban a gyárban látta meg a napvilá­got — még csak felfújva sem volt jobban, vagy kevésbé, mint a többiek. Azazhogy... Azazhogy, éppen ez az, hogy jobban fel volt fújva. Csakhogy ezt a felfújást, illetve felfújvalevést — ezt viszont már átvitt értelemben kell érteni, nem rendes, köznapi értelemben. Az Ötödik Kerék ugyanis se alakjánál, se anyagánál, se lényegénél fogva nem különbözött a többitől — de igenis különbözött a helyzeténél fogva A többi négy a kocsi két tengelyére volt felszerelve, kétoldalt. A négy, mikor a benzin kigyulladt és szólt a tülök, már tudta, m­i a teendő többi — forogni és forogni, lihegni és erőlködni és rohanni és száguldani, árkon-bokron át, sártengerben éles kavicson­­ keresztül, s nem törődve tulajdon épségével, hosszú órákon át, pihenés nélkül, nyomasztó megterhelés alatt — ó, nem volt jó dolga a Négy Keréknek, elhihetitek, nem adta nekik a sors a boldog, védett helyzetet, mint távoli rokonaiknak, a finom, kecses kis órakerekeiknek például, amikre úgy vigyáznak, üveg alatt tartják őket. De az Ötödik Kerék, bár mondom, édes­testvére volt a többinek, mind­ebből semmit sem tapasztalt. Az Ötödik Kerék a kocsi hátuljára volt odaakasztva,­ érzékeny és finnyás gumibőrének még csak egy milliméterjét se érte soha az utca pora-sara, — az Ötödik Keréknek soha még egy félmétert nem kellett gurulni, az Ötödik Kerék ott lógott és leereszkedő fölénnyel tűrte, hogy sétáltassák és cipeljék. Mert az Ötödik Kerék, a maga felfuvalkodott ostobaságában, hogy stílsze­rűen fejezzem ki magam, mellreszívta és saját érdemének tulajdonította a kivételes helyzetét. Természetesnek találta, hogy vele így bánnak. Úgy érezte, hogy ő már gyermekkorában különbözött testvéreitől , hogy ő más, mint a többi kerék, ő urnak született és a többiek arra, hogy őt kiszol­gálják és dolgozzanak, csakhogy ő boldogan és kényelmesen élhessen. Meg volt győződve róla, hogy az egész kocsi tulajdonképpen az ő sétálta­tását szolgálja. Hogyne, hiszen mindenki fáradt és dolgozott a kocsin, elől a soffőr, a 66

Next