Színházi Élet, 1930. március 9–15. (20. évfolyam, 11. szám)

1930-03-09 / 11. szám

A portásfülkétől a Sába királynője trónjáig Az elmúlt hét keddjén a Sába királ­ynőjében új női főszereplővel ismer­kedett meg az Opera és a rádió közönsége. Az új operaénekesnőt, akit Orosz Júliának hívnak, mindjárt a debüjénél szeretetébe fogadta a pub­likum. Orosz Júlia karrierje a Zeneművészeti Főiskolá­ból indult el, annak is a portási fülkéjéből. Az édesapja ugyanis főportás az intézetben. A tanárok fölfigyeltek a hangjára és tanulmányainak befeje­zése után a Városi Szín­ház szerződtette tagjai so­rába. De Radnai Miklós, aki még a Zeneművészeti­­ Főiskolából emlékezett rá, legnagyobb titokban meghívta vendégszerep­lésre a fiatal művésznőt. Orosz próbán Julia megjelent , és az a meleg fogadtatás, amelyben uj M. kir. Operaház: „Sába királynője" (Vajda M. Pál felv.) pályatársai előfutárja volt részesítették, annak a sikernek, amelyet a kö­zönség előtt aratott. Na, most már tudják a rádió­hallgatók, ki volt az, aki kedd este a Sába király­nőjében énekelt. * A balett-teremben nagy a sürgés-forgás. Rimsky— Korsakow ,,Seherezade" című balettjére készülnek, amelyet eddig csak a filharmonikus koncertek­ből ismertünk. Radnai di­rektor Rudolf Kölling­et, a berlini Staatsoper mű­vészét szerződtette a Sehe­rezade betanítására, melyben új primaballerina a is debütál: Szalay Karola. Úgy látszik azonban, ket­tős szereposztás lesz, mert a második előadáson Mis­ Orosz Julia 4 A Pihenő hölgyek a balett-teremben (Paál Sándor felv.)

Next