Színházi Élet, 1930. július 27–augusztus 2. (20. évfolyam, 31. szám)
1930-07-27 / 31. szám
elefánt, háromszáz vadászkutya és kétszázötven hátasló, valamint sokszáz hajtó. Ezek a hajtók színes képet nyújtottak ősrégi szabású, himzett katonaruhájukban, lándzsákkal felszerelve. Tisztek igazgatták őket, mégpedig nem szóval, hanem kürtjelekkel, mint ahogyan a vadászat ideje alatt, csak a legszükségesebbet volt szabad beszélni. Hét óra hosszat tartott a vadászat, végig az erdő sűrűjében a papagájok és majmok ezrei rikácsoltak, láttunk fát, amelynek ágain mint a szőlő- vagy banánfürtök himbálóztak egymásba fogódzva a majmok. — Vaddisznó, vadmacska és antilop százával esett a vadászaton. Utána lunch volt a maharadzsa palotájában, ahová vadászat után, aki akart lóháton tért vissza. Vacsora után százötven dancing görl mutatott be indiai táncokat, egy nekünk egészen különösen hangzó, zenére. A maharadzsán ezen az estén egy két és félmillió fontot érő nyakdisz volt, de a főudvarmester megsugta, hogy ilyen és ennél értékesebb nyakék még tizennégy van a kincseskamrában és ezeket a maharadzsa különféle ünnepségeken veszi fel. Vacsora alatt a maharadzsa a legkedvesebb házigazda volt. Vendégeinek még a szemrebbenését is figyelte, vajjon mit is akarhatnak. Az én szemrebbenésemből, sajnos, nem tudott olvasni. Ezt a két és félmilliófontos nyakdiszt akartam volna. Kioyúbüvölők közt A delplm cU-Iántkui'ubau 43