Színházi Élet, 1930. július 27–augusztus 2. (20. évfolyam, 31. szám)

1930-07-27 / 31. szám

egy Rossilsky nevű lengyel ember. A rendőrség azonban egyszerre csak sza­badon bocsátotta a súlyosan terheltnek látszó foglyot. Miért?) A sivár bécsi bérkaszárnyák egyikének kis szobájában 1923 április 19-én halva találták Schneider Ferenc munkást, aki láthatólag gyilkosságnak esett áldozatul: hátulról szúrták le. A szoba rendetlensége, az össze-vissza hányt bútorok mutatták, hogy a gyilkosságot rettenetes küzdelem előzte meg. Ujjlenyomatokat nem találtak. A szomszédok szerint Schneidert esténként egy fiatalember szokta meglátogatni, akivel igen hevesen és hangosan politi­zált. A vita néha olyan erőszakossá vált, hogy verekedésnek is beillett. A gyil­kosságot megelőző napokon azonban senki sem látta ezt a látogatót, aki a ház lakói szerint határozottan lengyel típusú fiatalember volt, magas, erős, szőke, éles vonású. Hosszú haja volt, amelyet egy jellegzetes mozdulattal szo­kott kisimítani a homlokából. Különösen feltűnőnek mondták mélyen kék sze­meit és leányosan fehér bőrét. Voltak, akik a nevére is emlékeztek: Rossitsky Tádénak hívták a halott barátját. Három nappal később Rossitsky Tádé a rendőrség foglya volt. Egy titkos­rendőr a személyleírása után a villamoson megismerte és letartóztatta. A rend­őrségen a fogoly beismerte, hogy Rossitsky Tádénak hívják és Krakkóban, Lengyelországban született. Nem tagadta, hogy jól ismeri Schneidert. Mikor azonban azt hallotta, hogy Schneidert meggyilkolták, rendkívüli meglepetést mutatott vagy színlelt. A vizsgálatot dr. Kraus, a bécsi rendőrség bűnügyi osztályának főnöke vezette. Rossitsky esküdözött, hogy a gyilkosságról semmit sem tud, s azt állította, hogy az április 7—11-ike közötti időben, mialatt a gyilkosság történt, Krakkóban volt s ott súlyosan beteg ifivérét ápolta. Amikor azt kérdezték tőle, vannak-e tanúi, akik azt bizonyíthatják, láthatólag zavarba jött, s végül hosszú történetet adott elő állítólagos politikai bonyodalmakról. Elmondotta, hogy ő, egy titkos lengyel párt tagja, ki van utasítva Lengyelországból, s ha az ottani rendőrség megtudja, hogy otthon volt, bátyján és barátain fogja a dolgot rettenetesen megtorolni. Könyörgött a vallató­biztosnak, hogy Krak­kóban ne nyomozzanak, mert ez szegény bátyja halálát jelentené. Dr. Kraus és a többi hatósági közeg ámulattal hallgatta ezt a naiv véde­kezést; ilyen átlátszóan hamis alibi alig fordult még elő gyakorlatukban. Min­den szóval, amelyet összefüggés nélkül, dadogva mondott, a vádlott magának ártott. Minthogy azonban egyebet nem lehetett belőle kipréselni, dr. Kraus elrendelte, hogy fotografálják le, vegyenek róla ujjlenyomatot, s vezessék vissza a cellájába. Egyben azonnal táviratozott a krakkói rendőrségnek, megkérdezvén, hogy Rossitsky Tádé a közelmúltban mikor volt Krakkóban, s él-e ott egy bátyja? Másnap megérkezett a felelet: „Rossitsky Tádé két éve nem volt Lengyel- 55

Next