Színházi Élet, 1930. augusztus 17–23. (20. évfolyam, 34. szám)
1930-08-17 / 34. szám
^äh^T Hiábfáig A GYÓGYULÓ BETEG Ráskai Ferencnek, a Pesti Hirlap színházi szerkesztőjének villája szemközt van a Lipótmezei tébolydával. Az író időnként át szokott járni a szomszédba egy kis környezet-tanulmányra. Egy ilyen sétája alkalmával megismerkedett egy gyógyulófélben lévő beteggel, aki olyan intelligensen beszélgetett, hogy egyenesen frappírozta Ráskait. Részben mélységes emberi szánalomból, részben pedig a pszichológiai tanulmány kedvéért elhatározta a szerkesztő, hogy egy este magával viszi a beteget a Városi Színházba. A színház impressziói bizonyára élénken fel fogják frissíteni a boldogtalan ember lelki életét. Beszélt az orvosokkal, akik készséggel megadták a színházlátogatási engedélyt. Egy este tehát Ráskai felpakkolta védencét és egy ápolóval súlyosbítva elindult velük a Városi Színházba. Amikor az autó megállt a feljáró előtt és kikászálódtak a kocsiból, a járdán éppen egy tarka macska szaladt el előttük. — Ezt ismerem — mondta örvendezve a gyógyuló beteg a macskára mutatva. — Mészáros segéd volt az apám divatáruüzletében. A boldogtalan embert rögtön visszaültették a kocsiba és visszahajtottak vele a tébolydához. MAI CSELÉDEK Turay Ida a héten uj háztartási alkalmazottat vett fel. Az uj lánynak nagy igényei voltak. — Mi? — szörnyűködött Turay, — ötven pengőt kér egy hónapra? Hiszen én magam főzök ... — Ja, — bólintott a cseléd — az más. Akkor hatvanat kérek ... EGY FELTALÁLÓ, AKI VALÓBAN FELTALÁLTA MAGÁT PONTOS MEGHATÁROZÁS - SEGÍTSfiG! TŰZ VAN! - HOL? - ITT! (Hamburger Illustrierte Zeitung) Mr. Brown zseniális dolgot talált fel, hogy aelesége legnagyobb forgaimaigban is könnnyen megtalálhassa. (The Passing Show) A NÉGER LEÁNY Egy néger gyári munkásleány dolgozik a párizsi autógyárban.Nem tud se írni, se olvasni. A hét végén, amikor felveszi a bérét, keresztet rajzol a munkabér-listára. Félév múlva egy szombaton kereszt helyett kört írt le a bérlistára. — Mi az? — kérdezi a pénztáros — miért ír kört? — Mert férjhez mentem és — nevet változtattam. BARÁTNŐK A STRANDON Rövidlátó hölgy (a lóval): Halló Betty! !Neked milyen állatod van? (London Opinion) 29