Színházi Élet, 1931. február 1–7. (21. évfolyam, 6. szám)

1931-02-01 / 6. szám

A zenészek valamely lakáiba voltak meghíva egy hegynek kanyarodó kuny­hóba, a­hol széles kedv kerekedett. . Még az egyébként komoly és meggondolt Szlabóczki i­s olyanformán forgatta a nagybőgőt, mintha­ táncoltatta volna a benne rejtőzködő menyecskét. Az asszonynak eleinte tetszett ez az állapot, mert nem volt irigy természetű, örült, ha férjének jókedve volt. A táncosok a pádimentumot verték . . . Káposzta­szagú tálakat hoztak forró párolgással az asztalra ... A bor rezes hangon szólalt m­eg a férfiakból... Da az asszonyok is emelgették a­ fejüket. . • Legalább­is a tarkaszoknyás, akiből Szlabóczkiné a bőgő nyilasán csak annyit látott, hogy éberlasztimg cipője felett kövér fehér harisnyája feszül, — kétszer annyi pamut kellett ennek a harisnyának a kötéséhez, mint más harisnyáéhoz. Azt mondja a tarkaszoknyás a zenésznek: — Itt van egy nagy láda, amelyben én majd elbúvok, amíg mindenki elmegy a lakodalomból. Akkor aztán majd kieresztesz a ládából és együtt, kettecskén megesszük mind az ételmaradékokat, valamint megisszuk a borokat,­ amelyeket amúgy is jó helyre dugtam. Szlabóczki az elképedésről nem tudott felelni, de annál inkább nyújtózkodott a felesége a nagyibőgő belsejében.. — Hát te csak ülj­­ le a ládára, hogy senki engem ne háborgas­son, aztán majd nagyon jól fogunk mulatozni — mondá a tarkaszoknyás és már hip, hop beugrott a ládába, anélkül, hogy valaki észrevette volna. Szlabóczki a parancshoz híven elfoglalta helyét a láda tetején és a nagy­bőgőt maga elé állította. — Mit akarsz azzal az asszonnyal? — szólalt meg az izzadó» üstökű ze­nész mellett a ha­ngszere, anélkül, a hogy hozzányúlt volna a hurokhoz. — Nem vagyok én nek­ed elég? Más asszonyok felé is for­gatni kell a fejedet, a sze­­ ­­m­edet? Szlabóczki az elképedéstől nem tudott felelni — Pszti — felelt Szla­­ tiO

Next