Színházi Élet, 1931. február 1–7. (21. évfolyam, 6. szám)
1931-02-01 / 6. szám
A zenészek valamely lakáiba voltak meghíva egy hegynek kanyarodó kunyhóba, ahol széles kedv kerekedett. . Még az egyébként komoly és meggondolt Szlabóczki is olyanformán forgatta a nagybőgőt, mintha táncoltatta volna a benne rejtőzködő menyecskét. Az asszonynak eleinte tetszett ez az állapot, mert nem volt irigy természetű, örült, ha férjének jókedve volt. A táncosok a pádimentumot verték . . . Káposztaszagú tálakat hoztak forró párolgással az asztalra ... A bor rezes hangon szólalt meg a férfiakból... Da az asszonyok is emelgették a fejüket. . • Legalábbis a tarkaszoknyás, akiből Szlabóczkiné a bőgő nyilasán csak annyit látott, hogy éberlasztimg cipője felett kövér fehér harisnyája feszül, — kétszer annyi pamut kellett ennek a harisnyának a kötéséhez, mint más harisnyáéhoz. Azt mondja a tarkaszoknyás a zenésznek: — Itt van egy nagy láda, amelyben én majd elbúvok, amíg mindenki elmegy a lakodalomból. Akkor aztán majd kieresztesz a ládából és együtt, kettecskén megesszük mind az ételmaradékokat, valamint megisszuk a borokat, amelyeket amúgy is jó helyre dugtam. Szlabóczki az elképedésről nem tudott felelni, de annál inkább nyújtózkodott a felesége a nagyibőgő belsejében.. — Hát te csak ülj le a ládára, hogy senki engem ne háborgasson, aztán majd nagyon jól fogunk mulatozni — mondá a tarkaszoknyás és már hip, hop beugrott a ládába, anélkül, hogy valaki észrevette volna. Szlabóczki a parancshoz híven elfoglalta helyét a láda tetején és a nagybőgőt maga elé állította. — Mit akarsz azzal az asszonnyal? — szólalt meg az izzadó» üstökű zenész mellett a hangszere, anélkül, a hogy hozzányúlt volna a hurokhoz. — Nem vagyok én neked elég? Más asszonyok felé is forgatni kell a fejedet, a sze medet? Szlabóczki az elképedéstől nem tudott felelni — Pszti — felelt Szla tiO