Színházi Élet, 1931. május 10–16. (21. évfolyam, 20. szám)

1931-05-10 / 20. szám

A magyar válogatott továbbra is az első helyen maradt az Európa Kupában Vannak frázisok, ame­lyeknek jelentőségét csak az aktualitás pillanatá­ban lehet teljesen meg­érteni. Ilyen a „Hohe Warte pokla" elnevezés is. Ott kell lenni a bécsi hegyoldal félszázezernyi tömegében, hallani kell a mérhetetlen ember ren­geteg mindent elsöprő tombolását, hogy lássuk, érezzük és értsük, men­­nyire pokol, testet és lel­ket égető pokol az a völgy, amelyben tizenegy meggypiros ingű fiú küzd, harcol, hogy ne csalód­janak bennük az otthon­maradt milliók. Minden osztrák-magyar mérkő­zés érdekes és izgalmas esemény, hiszen az örök rivalizálás jegyében fo­lyik, akár kupamérkő­zés, akár barátságos. De ez a mérkőzés még soha nem tapasztalt érdeklő­dést keltett. Az osztrák fővárosban napok óta nem beszéltek másról, mint a nagy összecsapásról. Az utcá­kon, a kávéházakban, a villamosok perronjain csak a nagy meccsről folyt a vita. A hét utolsó napjain az osztrákok egymás között letárgyal­ták és elintézték a kér­dést. Három góllal győz­nek. Ebben megállapod­tak és megnyugodtak. Vasárnap azután meg­érkeztek a magyar külön­vonatok, befutottak a magánautók ezrei és Bécsben egyszerre elült a lischweidt bombáját Gallina védi 82

Next