Színházi Élet, 1931. május 17–23. (21. évfolyam, 21. szám)
1931-05-17 / 21. szám
KARIKATÚRA-ISKOLA Néhány héttel ezelőtt megindítottuk a Színházi Élet amatőr rajziskoláját. Első tanfolyamunkon — amint azt a beérkező levelek és rajzok bizonyították — mielőtt a második és most már felsőbb tanfolyamot megkezdjük — kihirdetjük az eredményt. Az első díjat: Kádár Béla festőművész bekeretezett festményét Sper László (Rákosliget) nyerte. A második és harmadik díjat — könyvjutalmakat — Bede Anna (Levoca) és Lock Sylvia (Budapest) nyerték. A nyereményeket postán küldjük Most pedig tessék hozzákezdeni a karikatúra-iskolához. • Kitűnő karikaturistát nevelünk minden olvasónkból, aki figyelmesen átnézi az itt következő leckéket. A karikatúrarajzolásnak ugyanis van egy igen egyszerű titka: minden arcból azt kell a rajzban eltúlozni, ami a legjellemzőbb. A következőképpen kell tehát a dologhoz hozzáfogni . Minden arcnak van egy sémája. Ez a séma — amelynek rajzát itt közöljük — hat részből áll. Az első — a legfelső — a homlok, a második a sziem, a harmadik az orr, a negyedik a száj és orr közötti rész (esetleg bajusz), az ötödik a száj, a hatodik az áll helye. A sémát ráhelyezzük a fényképre és a karikatúrában azt túlozzuk el, ami nem felel meg a sémának. Találni fogunk olyat, akinek túl kicsi, vagy túl nagy az orra, másnak az arccsontja, vagy az álla ugrik ki, stb. Tessék tehát hozzáfogni a rajzoláshoz. Feladjuk leckének Bethlen István gróf, Először vesszük ezt a sémát rá helyezzük arra a tény . .. Ilyen módon megpróbálunk képre, amelyről... karikatúrát készíteni... ... vécül a fölösleges vonalakat kész a karikatúra elhagyjuk és 22