Színházi Élet, 1931. július 19–25. (21. évfolyam, 30. szám)
1931-07-19 / 30. szám
Mária himnusza. INEZ: Be kellene írni az imakönyvbe. JUANA (a sikeren fölbátorodva): Éljen a fejedelemasszony! MIND (viharosan): Éljen! Éljen!! FEJEDELEMASSZONY: Jó, jó. Elég ebből a zeneibonából. A költemény csakugyan gyönyörű volt. Nagyon köszönöm, gyermekem. Nem tudtam, hogy költőnő is van közöttünk. Majd le fogja írni nekem, hogy olvashassam. JUANA: Már megvan, kedves Anyám s ha megengedi . . . (Kék szalagcsokorral átkötött pergamenttekercset nyújt át. A költemény kézzel festett virágokkal, galambokkal, szivekkel van ékesítve.) FEJEDDELEMASSZONY (kibontja a tekercset): Jézusom, de szép írás s milyen gyönyörű képecskék! Hál 'festeni is tud, gyermekem? JUANA: Nem tudok, kedves Anyám. Ezt a verset Mária nővér másolta le, a képecskéket Sagrario nővér festette. A csokrokat pedig Marcella nővér kötötte. MARCELLA: A noviciák együttesen dolgoztak rajta. FEJEDELEMASSZONY: És én semmit se vettem észre. Ej, ej, hogy tudnak titkolódzni ezek a fiatalok. JUANA: De a kedves Novica-Mesternő tudott róla. Tőle kaptuk a szalagot meg a pergamentet. FEJEDELEMASSZONY: Lám, lám! A kedves Novicia-Mesternő is egy követ fúj velük. NOVICIA-MESTERNŐ: Nincs mindig nevenapja a fejedelemasszonynak. JUANA: Ezért talán bocsánatot is fogunk kapni. FEJEDELEMASSZONY: No, nem olyan sulyos bűn ez. FŐNÖKNŐ (élesen): Csak el ne bizakodjanak a tehetségükben. Mert a Gonosz Szellem ott leselkedik, ahol legkevésbé sejtik. Ennek a századnak világi hiúsága semmiesetre se való erre a helyre, ahol szegénységet és alázatot fogadtunk. NOVICIA-MESTERNŐ: Jaj, kedves mater, ne prézsmitáljon örökké. MARCELLA (hahotáz): Ha-ha-ha! FŐNÖKNŐ: Ki nevetett ilyen illetlenül? MARCELLA (alázatot mímel, de azért még mindig a markába nevet): Bocsásson meg, kedves mater. Nem tehetek róla. Gyakran nevethetnékem van. Nem bírok uralkodni magamon. FŐNÖKNŐ: Akkor tessék a nyelvébe harapni. MARCELLA: Az se használ, kedves mater. FEJEDELEMASSZONY (szavába vág): Elég legyen, ne szájaskodjék. Ma senkit se óhajtok megbüntetni. FŐNÖKNŐ (gúnyos): Sem ma, sem máskor. FEJEDELEMASSZONY (sértődötten): Mit akar ezzel mondani, kedves mater? FŐNÖKNŐ (igen alázatosan): Azt, amit mindnyájan tudunk, hogy a fejedelemasszony jósága határtalan. FEJEDELEMASSZONY: Talán nem helyesli ezt, kedves mater? FŐNÖKNŐ (kissé színvelegve): Oh, dehogyis nem! Én azon igyekszem, hogy az sír segedelmével mindig teljesítsem kötelességemet és sohase vétsek Szent Rendünk parancsolatai ellen. De mindig akadnak olyanok, akik ennyi engedékenységtől vérszemet kapnak s ezek könnyűszerrel megbotolhatnak, sőt el is bukhatnak. FEJEDELEMASSZONY: Kérném a kedves matert, mondja meg kereken, mit tud? FŐNÖKNŐ: Isten bocsássa meg vétkemet, de egy idő óta észrevettem, hogy az a bizonyos „nevelhetnék", melyről Marcella nővér beszélt, túlontúl elharapódzott zár-Slon&ralledBlríen-haj; a legjobbt twmlsze* kajlódlás és korpa, ellen. ÎS3