Színházi Élet, 1931. július 19–25. (21. évfolyam, 30. szám)

1931-07-19 / 30. szám

Mária himnusza. INEZ: Be kellene írni az imakönyvbe. JUANA (a sikeren fölbátorodva): Éljen a fejedelemasszony! MIND (viharosan): Éljen! Éljen!! FEJEDELEMASSZONY: Jó, jó. Elég eb­ből a zeneibonából. A költemény csakugyan gyönyörű volt. Nagyon köszönöm, gyerme­kem. Nem tudtam, hogy költőnő is van közöttünk. Majd le fog­ja írni nekem, hogy olvashassam. JUANA: Már megvan, kedves Anyám s h­a megengedi . . . (Kék szalagcsokorral át­kötött pergamenttekercset nyújt át. A köl­temény kézzel festett virágokkal, galam­bokkal, szivekkel van ékesítve.) FEJEDDELEMASSZONY (kibontja a te­kercset): Jézusom, de szép írás s milyen gyönyörű képecskék! Hál 'festeni is tud, gyermekem? JUANA: Nem tudok, kedves Anyám. Ezt a verset Mária nővér másolta le, a képecs­kéket Sagrario nővér festette. A csokrokat pedig Marcella nővér kötötte. M­AR­CELLA: A noviciák együttesen dol­goztak rajta. FEJEDELEMASSZONY: És én semmit se vettem észre. Ej, ej, hogy tudnak titkolódzni ezek a fiatalok. JUANA: De a kedves Novica-Mesternő tu­dott róla. Tőle kaptuk a szalagot meg a perga­mentet. FEJEDELEMASSZONY: Lám, lám! A kedves Novicia-Mesternő is egy követ fúj velük. NOVICIA-MESTERNŐ: Nincs mindig ne­venapja a fejedelemasszonynak. JUANA: Ezért talán bocsánatot is fogunk kapni. FEJEDELEMASSZONY: No, nem olyan sulyos bűn ez. FŐNÖKNŐ (élesen): Csak el ne bizakod­janak a tehetségükben. Mert a Gonosz Szel­lem ott leselkedik, ahol legkevésbé sejtik. Ennek a századnak világi hiúsága semmi­eset­re se való erre a helyre, ahol szegény­séget és alázatot fogadtunk. NOVICIA-MESTERNŐ: Jaj, kedves ma­ter, ne prézsmitáljon örökké. MARCELLA (hahotáz): Ha-ha-ha! FŐNÖKNŐ: Ki nevetett ilyen illetlenül? MARCELLA (alázatot mímel, de azért még mindig a markába nevet): Bocsásson meg, kedves mater. Nem tehetek róla. Gyakran nevethetnékem van. Nem bírok uralkodni magamon. FŐNÖKNŐ: Akkor tessék a nyelvébe ha­rapni. MARCELLA: Az se használ, kedves mater. FEJEDELEMASSZONY (szavába vág): Elég legyen, ne szájaskodjék. Ma senkit se óhajtok megbüntetni. FŐNÖKNŐ (gúnyos): Sem ma, sem más­kor. FEJEDELEMASSZONY (sértődötten): Mit akar ezzel mondani, kedves mater? FŐNÖKNŐ (igen alázatosan): Azt, amit mindnyájan tudunk, hogy a fejedelemas­­szony jósága határtalan. FEJEDELEMASSZONY: Talán nem he­lyesli ezt, kedves mater? FŐNÖKNŐ (kissé színvelegve): Oh, de­hogyis nem! Én azon igyekszem, hogy az sír segedelmével mindig teljesítsem köte­lességemet és sohase vétsek Szent Rendünk parancsolatai ellen. De mindig akadnak olyanok, akik ennyi engedékenységtől vér­szemet kapnak s ezek könnyűszerrel meg­botolhatnak, sőt el is bukhatnak. FEJEDELEMASSZONY: Kérném a kedves matert, mondja meg kereken, mit tud? FŐNÖKNŐ: Isten bocsássa meg vétke­met, de egy idő óta észrevettem, hogy az a bizonyos „nevelhetnék", melyről Marcella nővér beszélt, túlontúl elharapódzott zár-Slon&ralle­dBlríen-haj; a legjobb­t twml­sze* kajlódlás és korpa, ellen. ÎS3

Next