Színházi Élet, 1932. február 14–20. (22. évfolyam, 8. szám)

1932-02-14 / 8. szám

Ki az a Bródy Lili ? A Manci. Irta Bródy Lili. Új könyv a mai lány életéről. Nagy siker. Olvassák, beszél­nek róla. A Manci. Irta B­ródy Lili ... Ki is ez a Bródy Lili? Az Athenaeum 2 penam könyvei legújabb kötetének fiatal írósztárja így beszél magáról: — Mit mondjak magamról? 1906-ban születtem, tíz év múlva rettenetesen meg fogom bánni majd ezt az őszinteséget, de ha lehazudnék egy-két évet, abból bizto­san valami baj lenne. Sajnos, nem sike­rül hazudnom soha, egyszer bejelentő­lapra kellett­ írnom a születési évemet és gondoltam, na, kezdjük el végre a taga­dást. Írjunk két évvel kevesebbet, gondol­tam és írtam szépen: 1904. Amikor már leirtam­, akkor vettem észre, hogy aki ta­gad, annak felfelé kell számítani a szü­letési évét s úgy jártam a tagadással, mint egyszer Párizsban, amikor egy cinquant franc-ra tartott harisnyát sikerült nagy könyörgésekkel soixante franc­ra lealkud­nom. Az üzletben rendkívül csodálkoz­tak, fel is tűni­ egy kicsit nekem, persze, nemi igen fordult ott még elő, hogy valaki hülyeségből felfelé alkudott volna, mint én. — Szóval, 1906-ban születtem, május hatodikán, hogy pontos legyek. A gyerek­korom egy kicsit komorabb volt annál, amit a Színházi Életbe gyerekkorról mon­dani ilik, tulajdonképpen nem is voltam gyerek, félszeg kis öreg voltam tízéves ko­romban, sokkal-sokkal öregebb, mint ma. Apám ügyvéd volt a kisvárosban­, anyám, zongoraórákat adott, akkor, amikor „dolgozó nő" még nem volt olyan divatos a állapot, mint ma, sőt. Reggeltől-estig zengtek az etűdök a lakásban, reggeltől­estig tele volt gyerekekkel a ház, én ki­mentem velük a kertbe és varázsiskolát nyitottam ott, bekötöttem a szemüket és Tündérországba vittem őket. „Érzitek, hogy megy felfelé a tündérlift?" — kér­deztem a bekötött szemű kislányoktól a kertben és ők boldogan bólintottak, mire kegyesen megengedtem nekik, hogy nyúl­janak be a tündérlóba és vigyenek em­lékbe lótuszt innen. A tündérló a mosó­fazékkal volt azonos, amelyben esővíz állt és a lótuszt ezüstpapirból vágtam ki, úgy úszott az esővízben. Ebben az időben mint színműíró is tevékenykedtem, ren­dező és színész is voltam. A színpad az udvaron volt a diófa alatt, mosókötélre erősített függöny választotta el a néző­tértől, amelynek első sorában marcona kritikusok ültek, a Diáklap munkatársai, szigorúan tizenötéves korhatárral. A ki­sértet címü drámámat játszottuk, én Kandúr Mór nevű rejtélyes szottam, aki Csillámvári Babát alakot rát­e­ rabolja a gyerekszobából s e célból kisértetnek öltözik kandúr létére. Nagy sikerünk volt. — Zárdába jártam nyolc évig, akartam apáca lenni, színésznő lenni, orvos lenni, építész lenni, ezeket versben közöltem családommal és osztálytársnőimmel, de ezek a versek nem jelentek meg nyomta­tásban. Még nem voltam tizenhat éves, amikor első versem megjelent. Ekkor már nagyon öreg voltam, közel egy esz­tendeje voltam­ akkor bankhivatalnok, Brailj a

Next