Színházi Élet, 1932. július 10–16. (22. évfolyam, 29. szám)
1932-07-10 / 29. szám
A kövér or félretolta a nehéz vörös bársonyfüggönyt, az ajtónyílásban megállt és kifelé fordított tenyerű jobbját homloka elé emelve, fasiszta módra köszönt. A kövér or szentély szerint ugyan senkit sem ismert a jelenlévők közöl, de őt mindenki ismerte s így ennek a barátságos Üdvözlésnek nagy sikere volt: a bár vendégei általános mosollyal s egy-egy jókedvűen hangos nevetéssel és úgyszólván egyöntetűen a azonnal homlok elé emelt, kifordított tenyerekkel viszonozták a köszöntést. A kövér úr, Schumann doktor, ezidőtájt kétségtelenül a fürdőhely specialitása, százharminckilós mosollyal köszönte meg a szívélyes fogadjistent s aztán gálám mozdulattal még szélesebbre tárva a függöny nyílását, maga mellé engedte feleségét, Schumann doktornét, a szállodai bejelentőlap szerint született Helmert Brünhildát. Schumann doktorné, a kitűnő, gazdag és hűséges német élettársnak abban az elgondolásában, hogy a feleség köteles bizonyos illő distanciát tartani maga és férje között, mindenben, életkorban, gondolkozásban és testi megjelenésben, pontosabban szólva: testsúlyban, mindössze mintegy száz kilogramm súlyú lehetett Schumann doktornét a bár, nyilván a hölgyeket megillető és tréfát nem ismerő tiszteletérzés hatása alatt, már nem üdvözölte azzal az osztentatív barátsággal és nyíltsággal, mint férjét; ezzel szemben nézték jobbról és balról, mindenfelől és határozottan megállapíthatom, hogy szemekben és arcokon a teljesítmény feltétlen elismerésének az a kissé csodálkozó fénye villant és vonása tükröződött, amely már több, mint tisztelet: valami megilletődöttségféle. Ekkor azonban valaki valamelyik hátsóbb asztalnál egészen hangosan és németül azt mondta, na és mi van a gyerekekkel? a gyerekek nem jönnek? És ez igen kitűnő tréfa kellett, hogy legyen, mert rögtön kuncogtak és vihorásztak amellett az asztal mellett s a szomszédos asztalnál is és a harmadiknál és ötödiknél is, és akkor Schumann doktor, még a függöny mellől, arrafelé nézett, kissé felemelte fejét, mint a szólista, aki éppen átveszi a kórustól a szólamot és azt mondta, hogy... * Bocsánat, egy pillanatra. A tréfás közbeszólás pontos megérthetéséhez és értékeléséhez szükséges elmondanom, hogy Schumann doktor, — német, rajnavidéki, nagyiparos, milliomos, — feleségén kívül hat fiával érkezett meg. A bevonulás két automobilon történt; több idős és megbízható bennszülött állította, hogy ilyen óriási automobilokat ezen az olasz fürdőhelyen még nem láttak, holott az autóforgalom meglehetősen élénk volt, különösen a sajnos elmúlt egy-két korábbi jó évben. Az igazi meglepetés azonban az volt, amikor az elegáns strandszálloda előtt előkerült a második automobilból a hat gyermek. Gyermek... nem tudom, de ebben a szóban valahogyan valami kicsinyítésfélét érzek. Mondjuk inkább tehát: a hat Ifju-Schumanni. Ugy tíz és husz között, években. Úgy hatvan és száz között, súlyban. Hirtelen ott álltak a szálloda kapuja előtt, arcvonalba fejlődve a szülők mögött, egyforma szürke sportruhában, kissé félelmetesen. Albert, Kurt, Erich, Walter, Otto, Sigfried. S aztán vagy félórával később, már végigmentek a strandon, egyforma hosszú bő fehér nadrágban, egyforma aranygombos kék kabátban. Egy elefántfázisban szenvedő orgona 53