Színházi Élet, 1932. szeptember 11–17. (22. évfolyam, 38. szám)
1932-09-11 / 38. szám
— Képzeljék el, a társaságban lévő jókedvű gentlemant, aki amikor éjfél után jár az idő, szeretne már hazamenni, de nem rendelkezik megfelelő lelkierővel. Erre felhívja a Hazaszállító R.T.-ot, bemondja a vendéglátó házigazda címét, a saját címét és utána nyugodtan helyet foglal egy fotelben. Pár perc múlva megjönnek a vállalat emberei elegáns fehér köpenyben, karon ragadják a vendéget, leviszik, beültetik egy taxiba, hazaszállítják, felviszik a szobájába, levetkőztetik, befektetik az ágyba, imádkoznak helyette és szép csendesen jóéjszakát kívánva, eltávoznak. — Pompás ötlet! — Másnap délután aztán kissé kellemetlenebb lesz a dolog, mert a vállalat elküldi a számlát az illetőnek. — Meglátja, hogy még ezt a kedves tréfás ötletet is megvalósítja egyszer valaki! — Egyáltalában nem csodálkozom, mert a fantasztikumok világát éljük. — Gaál Franciska elutazott már? — Nagy veszélyben forgott az utazás. Ugyanis romi csatát kezdett Bethlen Andrásné grófnéval és ennek a partinak a hosszúsága az egykori Szemere-féle kártyaütközetek terjedelmére emlékeztetett. Végül is abba kellett hagyni a marathóni römit és Gaál Franciska elutazott a filmszakmába. —• Más utazási hírt — Pap Joli, aki férjével együtt néhány hétig Budapesten tartózkodott, végleg itthagyta a magyar fővárost. Az utolsó estén maga köré gyűjtötte azokat a kedves kis hölgyeket, jó barátnőit, akik karriert szeretnének csinálni. Vacsora közben tárgyilagosan és nagy szakértelemmel magyarázta el a karrier előtt álló hölgyeknek, miképpen lehet a mai nehéz világban boldogulni. A hallgatóság lelkesen tapsolta az előadót és a sok jó tanácsért az „okos mama" címet adományozták Pap Jolinak. „Mí«s Magyarország 1932" Lampel Ica é» ,n»luton tündíre 1931" Neuländer Sárlai Andránsy-uti Színház új tagjai (Angela foto) 19