Színházi Élet, 1932. november 13–19. (22. évfolyam, 47. szám)

1932-11-13 / 47. szám

A levelezés ettől kezdve már egyoldalú volt. Sértő Kálmán minden újabb szere­pében megnézte Bojár Lilit és ilyenkor mindig levélben számolt be impressziói­ról. A „Tizennyolcévesek" „Kár volt megnéznem. után ezt írta: Érzem, hogy minden percem kínos szenvedés azért, mert én is tizennyolc éves vagyok." A színésznő egyre várta, hogy baka­imádója egyszer személyesen is jelent­kezik, de csak a levelei jöttek szabályos időközökben. Egyszer így írt: „Elhatároztam, hogy megvárom a kiskapunál és személyesen is bemutat­kozom. De nem mertem megszólítani, mert nem olyan kacéran távozott a színházból, szomorúság mint a többiek. Volt valami a szemében ..." Persze, jöttek a versek is. A legszeb­bet közülük itt adjuk: Érdemes-é szeretni téged? Hidd el, e kérdés lánggal éget. Érdemes érted éjszakázni? Szívemmel titkosan csatázni. Érdemes-e álmomba vívni? Angyali arcod magamhoz hívni. Érdemes-é te érted élni? Magamnak szépeket mesélni. Érdemes-é hinni, remélni.­ Az idill aztán ott szakadt meg, amikor Bojár Lili szerződése lejárt és Buda­pestre jött. A szemérmes költő, aki maga helyett csak a verseit küldte, még egy évig szolgált Pécsett, de Bojár Lili távozása után nem járt többet színházba. Nyilván sokat gondolt arra a levélre, amelyben megígérte hogy nevét megis­merteti az emberek millióival. Amint azóta kiderült, Sértő Kálmán szavatartó ember. Sértő Kálmán (Angolo ferv.) Hogy elhívsz egy csókot cserélni. Érdemes lesz-i meghalni Várom szavad, — de úgyse érted, kérded. 23

Next