Színházi Élet, 1932. december 11–17. (22. évfolyam, 51. szám)

1932-12-11 / 51. szám

r Egy nő aki elszólta magát A MERÉNYLET, komédia 3 felvonásban, írta: Max Maurey és Jean Gullion, bemutatta a Théâtre de l'Athénée Párizsban. Jacqueline előrántja revolverét és hatszor rálő az urára. • — Miért tetted ezt? — kérdi apja. Az asszony bevallja, hogy nem volt rá semmi különös oka, valamin összevesztek és idegességé­ben nem tudta, mit csinál. De most már meg­történt a katasztrófa. Dubois összeesett a kanapé mögött, bizonyára vége van. De nem! Csak le­guggolt, hogy ne érjék a golyók, a hajaszála se görbült meg, Jacqueline boldogan veti magát a karjaiba. Öröme azonban nem tart soká, mert kiderül, hogy golyót mégis találtak: két járó­kelőt sebesített meg, akik ép abban a pillanatban mentek el a házuk előtt. A fiatal Jean Broquet báró az egyik és ennek jövendőbeli apósa, Pres­sac herceg a másik. A két arisztokrata, miután sebeiket a szomszédos patikában bekötözték, megjelenik rendőr kíséretében. Nehogy Jacqueline bajba kerüljön, férje gavallérosan magára vál­lalja a dolgot, azt mondja, hogy játszott piszto­lyával és a fegyver véletlenül elsült. Az eset szóra sem érdemes, hiszen úgy sem sebesültek meg komolyan az urak. Reméli, megelégszenek a bocsánatkéréssel s nem lesz folytatása az ügy­nek. Tévedett, a herceg a vádlottak padjára ül­teti Jacquelinet. Nem hajlandó elhinni, hogy Dubois volt a tettes, hanem arról van meggyő­ződve, hogy az asszony lőtt a báróra, még­pedig féltékenységből. Jacqueline Ugye tárgyalásán tanúk vonulnak fel, akik hazugságot hazugságra halmoznak. Az ügyész nagy apparátussal bizonyítja be, hogy éveken át élt szerelemben két ember, aki nem­régiben még azt se tudta egymásról, hogy a vi­lágon van. Dubois, a férj, rendületlenül kitart amellett, hogy ő lövöldözött. Szerencsétlenségre azonban Jacqueline elszólja magát a ravasz keresztkérdé­sek tüzében: beismeri, hogy amikor a lövések eldördültek, a revolver az ő kezében volt! Izga­tott moraj fut végig a hallgatóságon erre a ki­jelentésre, az ügyész diadalmasan mosolyog, az esküdtek vésztjóslóan néznek össze védő­ügy­véd megdermed az ijedségtől, védencének ügye végzetes fordulatot vett. De hirtelen mentő­ötlete támad. Szót kér és feladva eddigi takti­káját, ugyanarra az álláspontra helyezkedik, mint az ügyész. — Igenis, esküdt uraim! — mondja — kény­telen vagyok elismerni, hogy a vád bizonyítékai igazak. Hiába is próbálnám tagadni, védencem nem tud valótlant állítani. Tényleg ugy van, hogy a báróval éveken át szerették egymást s az volt a szándékuk, hogy a gyermek születése után megesküsznek. A báró apja azonban tudni sem akart erről a frigyről, azt követelte a fiától, hogy azonnal szakítson, mert különben megvonja az apanázsát. Iis konkrét bizonyítékot követelt a szakításról. Erre a fiatalok abban egyeztek meg, hogy a lány férjhez megy, de mihelyt a báró eléri nagykorúságát s megkapja anyai örökségét, elválik az urától s egybekelnek. Vég­telen szerelmében ezt az óriási áldozatot hozta meg ez a szerencsétlen nő. S mi történt aztán, mikor a lelketlen csábító hozzájutott vagyoná­hoz? Rutul cserben hagyta áldozatát, hogy je­gyet váltson egy mágnáskisasszonnyal, aki se testi, se lelki kiválóságban még csak a nyom­dokába se léphet védencemnek. (Felháborodott tiltakozás a herceg részéről). Tette pedig ezt azért, mert jegyesének címerét tizenegyágu ko­rona disziti. Nem érthető-e tehát a vádlott ha­tártalan elkeseredése, mely végül a sajnálatos merényletben robbant ki? . . . Még egy hasonló frázis és a demokrata esküdtek, csomó meg­hatva a hazug mesétől, egyhangúlag felmentik Jacquelinet.­­Az újdonság vidám estét szerzett a közön­ségnek. A sajtó valószínűtlennek tartja ugyan a történetet, de konstatálja, hogy igen mu­latságosan van megírva.) A szalonbolsevista CYRILL KÜLFÖLDRE MEGY, komédia 5 képben, írta Arthur Rundt, bemutatta a Theater in der Josefsstadt Bécsben. Alapötlete rendkívül érdekes. Húsz év­vel ezelőtt kivándorolt Oroszországba egy szegény angol házaspár, amely, bár igen magasrangú családból származott, nem tudott odahaza boldogulni. A alatt életüket vesztették mind a háború ketten egy vasúti balesetnél. Egyetlen fiúgyermek maradt utánuk, Cyrill, aki Oroszországban nevelkedve, inficiálva van a világfelfor­gató eszméktől és rajongó híve a szovjet­nek. Már most az történik, hogy dédnagy- Lengyel Menyhért új darabja a „Pintyőke" a bécsi Akademie Thaterben Maria Kramer, Thaller és Wengraf (Foto Willinger)

Next