Színházi Élet, 1933. január 1–7. (23. évfolyam, 2. szám)
1933-01-01 / 2. szám
és közönség. Zsolt Béla mentumos ítélkezése, amely nemcsak a közönségnek, hanem a színháznak is útmutató, mert egyszerre lát a néző és a detailokig avatott színházi szakember szemével! A kritikával tehát nincs baj, sőt, ha a magyar színikritika fejlődésében esetleg némi stagnáció látszik, ennek nem annyira a kritikusok az okai, mint a kritizálni-való, a kritizálni-érdemes hiányzik! Hogy megnyílt, megszemesedett, megnívósodott például a magyar kritika a Hauptmann-darab bemutatója utáni S magamnak sincs okom panaszkodni, mert igazán illetékes bíráim elé kerültem! S amilyen hamis vádaskodás a színházi válságért való felelősségbe belevonni a kritikát, olyan alaptalan hazugság a közönség elsekélyesedését, műveletlenségét, léhaságát megtenni bűnbakká a produkció silányságáért. Ez a közönség nyomban jelentkezik, amikor emberi és művészi hangon szólnak hozzá s ugyanolyan kulturáltan és érzékenyen reagál mindenre, ami igaz, sőt ami új is, mint akármelyik nyugateurópai publikum. Igenis, ennek a közönségnek lehet az értelmébe is szólni, nemcsak a rekeszizmához és a könnyen irritálódó könnytömlőjéhez. Ez a közönség mindig „nehéz" közönség volt, de ha megfogtad, hálásabb és lelkesebb, mint akármelyik latin ország nézőtere! Eleget szidták már a közönséget, elégszer védekeztek vele megkérdezése nélkül, amikor az illetékeseket megvádolták, hogy a színpadot elzárják az igazabb és korszerűbb mondanivaló elől! Én láttam ezt a pesti közönséget és meggyőződtem arról, hogy a magyar színházi kultúra továbbfejlődése nem rajta akad el, nem is a kritikán és •— talán az irón sem. Ha közönség és szerző olyan kontaktust találnak, mint amilyet én kaptam a segítő és nevelő Heltai Jenőn és szinházán keresztül, ha a szinházi professzionizmus nem áll az író és a közönség közé megcsontosodott sablonjaival, babonáival és konzervativizmusával, akkor itt fel kell nőni az uj drámaíró-nemzedéknek és az uj szinházi stílusnak. Nem azért vagyok ilyen optimista, mert a kritikától, közönségtől és a színháztól is csak segítséget, ösztönzést, bátorítást kaptam. De tapasztalatból állapíthatom meg, hogy megvannak a partnerek, akikkel ezt a szép és boldogító művészi szerencsejátékot lehet sipista trükkök nélkül is játszani.