Színházi Élet, 1933. január 15–21. (23. évfolyam, 4. szám)
1933-01-15 / 4. szám
TERA (sírj : Bár meg se születtem vóla... BAKTER (részvéttel): A gyerekekkel? TERA : Jaj nekem ... JÓZSEF: Mán megesi nyivacskúsz? BAKTER: Betegség? JÓZSEF: Lehet hogy betegség, lehet hogy egészségi. BAKTER: Hm. Csak nem a fiával? Aki doktor? JÓZSEF: Á! Sz az Bécsbe van. BAKTER: A fia? Bécsbe? JÓZSEF: Hát. A köveccségnél. Nagy állása van. BAKTER: Hé. Az igen. Annak levitte az Isten a dógát. JÓZSEF: Assziszt tán örülök? Három esztendeje vót itthon utoljára. Jó van, eszes kölök vót, a tanéttó folton azt ugatta: oskoláztatni, oskoláztatni! Hát egye fene, oskolázzon. De mibe kerül ez? Fő tuggya fogni? BAKTER: Gondolom. JÓZSEF: Télen a Tera (feleségére biccent) meg a Maris lányom bejártak Cellbe szóláni. Hat éven át. Én meg otthon. Vállaltam fuvart, hoztam jeget, kavicsot, gabonát. Dógoztunk akár a barmok. TERA: Az üdvégyi doktorságot nem aggyák ingyér! JÓZSEF: Most már pénzt keres, úr lett... felénk se pök. Tavaj egy levelet írt, idén egyet se. TERA: De a tavaji levélbe megírta, hogy most már jó mén dóga: szívesen küd minden hónapba e kis pénzt. JÓZSEF (dölyfösen) : Amíg én dógozni tudok?? Csak tarcsa meg! BAKTER (bólint): Inkább eltart egy szülő száz gyereket, mint száz gyerek egy szülőt. (Pipára gyújt.) JÓZSEF: De minek kellött ez nekem, mongya?! Mintha nem is az én fiam róna. Szinit se látom, hirit se hallom. (Feleségére mordul.) Te akartad. TERA: A tanéító úr monta. JÓZSEF: De te pártútad az indítvány. Hogy csak neveljük úrnak a Kálmányt. Hogy ne legyen olyan buta paraszt, mint az aptya. TERA: Nem is lett. JÓZSEF: De mit érsz vele? TERA: Hogy büszke vagyok rá. JÓZSEF: Arra vagy büszke, hogy a fiad három esztendeje nem kiváncsi az órádra?? TERA: Arra hallgat,hogy a Maris dóga a maga lelkin szárad. JÓZSEF: Az enyimen? TERA: Hát? Tán a körűsáros zsidójén. Nem maga monta hoccsak mennyen Pestre ezógámi ? JÓZSEF : De mér montam, te vödörszájú? Hogy művelöggyék, okosoggyék. TERA: Köszönöm én aztat a művelődést, amit a katonaságra nyer az a lány. JÓZSEF: Ki monta, hogy a katonaságra hagyja magát oktatni? BAKTER (Terához) : Nincs magának igaza. Sose árt, ha világot lát a Maris. JÓZSEF: Nem hát. TERA: Nem ugye? De most mégis öngyilkos akar lenni. BAKTER (megdöbbenve) : Kicsoda? TERA: A Maris. BAKTER: Csak nem eszi a fene? TERA : De eszi bizony. Meg is írta. Azér szaladunk Pestre. BAKTER: Lám csak. JÓZSEF: Sajnos tényvaló. A Maris lány leveledzésbe van velünk. (A tarisznyájába kotorász.) TERA: Az pedig baj. Mert a gyerekek csak akkor írnak, ha baj van. BAKTER: Oszt mit ír a Maris? JÓZSEF: Itt a levele. (Közben előszedett egy levélpapirost, amibe darab kolbász van csomagolva. A kolbászt kihámozza belőle.) Tarcsa csak egy minutáig ezt a kis kóbászt, míg elolvasom a levelet. (Átadja a kolbászt a bakternak és a csomagolópapírt kisimítja. Aztán felteszi a szemüvegét és akadozva olvas.) „Kedves édesapám és édesanyám. Kelt levelem konyhába. És tudatom, hogy hála Isten a nők egésséges vagyok, amit maguknak is teljes szivembül kívánok. És tudatom, hogy a hel igen jó, a koszt is igen jó, öccör lesz kosztolva egy nap. És mindenféle igen jó étel van, gombatojás, dorta, meg az a finom rizskók, de öreg szellő is van benne. BAKTER (irigyen): A hasuk mindenségit! Ezek tuggyák, mit döglik a légy! TERA: Várjon csak. JÓZSEF (folytatja az olvasást): De mindhiába kedves szüleim, mert én annyit vívok, hogy már a szemem ki van düljedve, a kegyelmes asszony igen szeret és nem is akar elengedi, de én inkább a Dunának menek, mert megöl a bánkódás és égisz éjjel ríztam és bisztos elemésztem magam az öngyilkosság segéllével. Marattam sírig hű leányuk kezüket csókolva pá, pá. TERA (ekkor már keservesen zokog.) JÓZSEF: Ne bőgj, ha mondom! (És elvévén a kolbászt a szomszédtól, visszacsavargatja a bánatos levélbe.) BAKTER: No illet. Oszt most mit fog csináni szomszád? JÓZSEF: Először is szájon csapom a Marist. A rémhír terjesztését. TERA: Hátha már nem is él. JÓZSEF: Még csak a' köll. (Elteszi a tarisznyába a kolbászt.) BAKTER: Hm, hm! Bezony sok a baj a gyerekekkel. Az ángyom lánya is most szült egyet. Apa nélkül. JÓZSEF: Vott ottan apa, legyen nyugott.