Színházi Élet, 1933. január 15–21. (23. évfolyam, 4. szám)

1933-01-15 / 4. szám

y IDE^CM^AU^ Befejezetlen történet 1 felvonásban, 2 képben írta: Török Rezső A darab előadási joga kizárólag dr. Marton Sándor színpadi kiadóvállalatától (Budapest, IV., Bécsi u. 1.) szerezhető meg. Az engedély nélküli előadást szigorúan bünteti az 1921. évi LIV. tc. Copyright 1933 by dr. Alexander Marton. Színre került az ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ decemberi műsorában a következő szereposztásban : Szabó József Bársony István Ta a, a felesége Dujbukát Ilona Mai is, a lányuk Dan Etelka Generális Sugár Lajos Derda Balogh Klári Kegyelmes asszony Szász Lili Kálmán Qonda József Bakter Pethes Ferenc (Szín: Vasúti állomásnak kinevezett őr­ház. Előtte háttámlás, államvasúti pad. A bakterház falára akasztva: virágcserép­tartó kosarak, amikből asparagus és mus­kátli hajlanak ki. Nyugodalmas este. A ház felett magas fák lombjai sötétlenek. Bent a házban lámpa ég, sárga fénye kisüt a kis gyep­szőnyegre, meg a gunnyasztó virágokra. Odébb faoszlopon álló petróleumlatema világít, de csak úgy markírozza az egészet. Nagyon távol néhány kuvasz koncertez, meg egy harmonika vonít valami divatos foxtrottot. A jelzőharang dallamosan kon­dul, ez nyomja el a távoli hangokat. Az őrház padján — utazásra készen — Szabó József gazdaember, meg a felesége, a Tera üldögélnek. A férfi tisztességes gú­nyába öltözött, jó ötvenes magyar, vállán tarisznya, kezében kampós bot, szájában pirosra szítt tajt-pipa. Az asszony valami­vel fiatalabb, jó erőben lévő, az időske fa­lusi feleségek egyszerű, sötét, de annál szá­mosabb szoknyájában, feszülő réklivel, fur­csán kötött fejkendőjével. Mellette a pa­don jókora kosár, benne elemózsia, tete­jébe barna hárászkendő, — ha elhidegedne a szép nyári időjárás. A jelző harang elkondult. Parányi szünet.) JÓZSEF (csendesen) : Ne bőgj, mer mé­regbe hozol! TERA: Nem bőgök. JÓZSEF (mogorván): Ha micsinász. TERA: Szomorkodok. JÓZSEF: Áztat teheted. De csöndbe. Nyikkanás nélkül. TERA. (Hallgat. A fejkendőt igaz­gatja.) JÓZSEF: Nekem ne portyogj! TERA (csendesen) : Szótam e­ szót? JÓZSEF: Bellüra portyogsz. TERA: Áztat se szabad? JÓZSEF: A­z isten vergye meg ezt az egész randa életet. Az ember világra hozza a büdös kölkeit, oszt ez a vége. TERA:­­Mozdulatlanul ül. Látja, hogy dühös az ember, hogy belül forr, mint a kazán; jobb ilyenkor nem felelni neki.) JÓZSEF (kis várakozás után): Mi? TERA: (Hallgat.) JÓZSEF: Arra se érdemesicc, hogy fe­lelj? TERA: Aszonta, hallgassak. JÓZSEF: Ha nem kérdezlek. De most kérdeztelek. Nem te hoztad a világra üket? TERA: Én. (És alig hallhatóan sírni kezd.) JÓZSEF: Persze, hogy te. Nem tagad­hatod. TERA: Nem. (Sírva.) Illen dógot. JÓZSEF (forrón vágyakozik egy kis ve­szekedésre, hogy a mérgét levezethesse): Millen dógot? TERA : Hogy azt írja a Maris, hogy ön­gyilkos lesz. JÓZSEF: Lesz a nénje kinnyát! Aztat csak írja. De nem meri megtenni. Tuggya jól, hogy olyan két pofont kapna tülem... TERA: Akko mán késő. JÓZSEF: Á' mindegy! TERA: De nem men eszembe. Mi oka lehet annak a lánynak? ... JÓZSEF: Mi, hát mi? Ha e­ lány beáll öngyilkos-jelöltnek! Áztat átujjába a férfi okozza. Mint a gyereket. TERA (kitörve): Attó félek én! Éppen attól! JÓZSEF: Hogy férfi? TERA: Hogy gyerek. JÓZSEF: Ne fenyegess Tera, ne fenye­gess, mert kigyüvök a sodrófába. TERA: (Hallgat.) JÓZSEF (felherkenve) : Csak nem aka­rod azzal állítani, hogy a Maris lány állapotra tett szert? TERA: Nem, nem. Aztat nem is hiszem. JÓZSEF: Nem hiszed. Mér? Tán cu­korba van? Husz esztendős. Ő is ott jány, ahon a többi. 124

Next