Színházi Élet, 1933. február 12–18. (23. évfolyam, 8. szám)

1933-02-12 / 8. szám

ígérete. Ez a kis művésznő Zilahy Tűzpiadarában mint a mai lány aratta első sikerét és azóta is folyton csak «mai lány» szerepeket játszik és mindig tökéletesen. Ebből a szerepkörből jelesre levizsgá­zott, most szeretnénk — kö­vetkező szerepében — valami egészen más szerepkörben — látni Annyira tehetségesnek és zseniálisnak tartjuk ezt a kis­lányt, hogy érdekes és ér­demes kísérlet volna valami egészen másfajta szerepben ki­próbálni. Ezt azért merjük le­írni, mert tudjuk, hogy Bár­dos igazgató nem retten vissza a kísérletezéstől és a kísérletei rendesen sikerülnek is. És mielőtt búcsúzunk a Belvárosi­tól, még Beregiről kell írnunk, akit mindig öröm színpadon látni és Págerről, aki megint feledhetetlen figurát alakított — idén már a harmadikat. Bámulatosan sokoldalú, nagy­szerű színész. Ami pedig a Magyar Szín­házat illeti — az * Éjféltől hajnalig» kissé szívügyünk — mi fordítottuk, tehát olyan mostohagyermek vagy adop­tált gyermekféle, akihez igen ragaszkodunk, illik dicsérni. Ezek után nem Dehát mit te­gyünk, amikor tetszett ? Mi­— Ezer dollárt akarnak ad­ni egy koncertért, hát m­it gondolnak ezek: lopom húzt meg a gyantát? én a Harsány­ Rezső és Ákos Erzsi Belvárosi Színház: Rendkívüli kiadás — Azért sem akartam rögtön odaadni az Intervjút, mert­­ Al­tam, hogy akkor elszalad van­. Beregi Oszkár és Murati UH Belvárosi Színház: Rendkívüli kiadás.

Next