Színházi Élet, 1933. február 19–25. (23. évfolyam, 9. szám)

1933-02-19 / 9. szám

könyvesboltokat. Hadd olvassa a nép s ítéljen! Ha elnyomjuk ezt a kis szemetet, meg azt hihetik, hogy alapja van! Hat krajcárt kérünk példányonként. KAUNITZ: Meg fogunk gazdagodni. JÓZSEF: Ez megy a szegényeknek... (Güntherhez.) Kérem rögtön. GÜNTHER: Ó Sire, talán — KAUNITZ: Nem olyan sürgős!... JÓZSEF: Rögtön a nyomdába! KAUNITZ (a császárt utánozva): Rög­tön! (Günther, Kolowrat­el.) JÓZSEF: Zsarnok, vérivó, hitetlen! Nézze csak ... Itt van ez a seefeldi ko­lostor, ahol Ágoston-rendiek hetekig kí­noztak egy leányt, hogy kikergessenek belőle százmillió ördögöt. A főördög mikor véjsre a leányból kiszállt, még egy hos­­szú beszédet tartott a néphez, az egész kör­nyék népéhez, aki odagyűlt, — a főördög! Itt van a jelentés! Ezért vagyok én zsar­nok, mert szétkergetem az ilyet... (Egy másik írást kapva föl.) Itt vannak az al­pesi jezsuiták. Ezek szülő asszonyok tes­tére a rend szabályait teszik. KAUNITZ: Hát nincs ott bába a kör­nyéken? JÓZSEF: Hát lehet!? Hát engedik!? Itt vannak szerzetesrendek olyan birtokok­kal, hogy Esterházynak nincs különb. Egész szabályzatuk az, hogy egy szót ne szóljanak! Egy kukkot! Nekem néptaní­tók kellenek s nem némák és nem kuruzs­lók. Zsarnok! Hogyne! Rendeket, melyek iskolát nem tartanak, beteget nem ápol­nak, a tudományban nem tűnnek ki, ki­irtom a világból mind! KAUNITZ: No de nem olyan hirtelen-Ki oldja fel e szerzeteseket fogadalmaik alól? Erre gondolt felséged? JÓZSEF: A szűziség alól nem kell fel­oldani őket! Ezt rég elvégezték ők ma­guk. A szegénységi fogadalmat viszont sohsem tartották be, hiszen mind gazda­gok. Most aztán betarthatják, hogy el­vesszük a javaikat. KAUNITZ: A magyar püspöki karhoz leírt felséged? JÓZSEF (jobbfelé): Kolowrat! A leira­tot!... Ott van készen ... KAUNITZ: A püspökök haragszanak. Azt mondják szegények: szomorú az, hogy a király, aki mindenkit meghallgat, még a zsidókat is, a püspökök elől elzárta a szívét. JÓZSEF (erélyes): A kánoni jog köte­lezi a főpapságot arra, hogy javadalmai egy részét egyházi célokra és alamizsnára adja. KAUNITZ: Hm! Ez diéta elé tartozik... JÓZSEF: Ez az emberiség dolga! Mi haszna van az államnak abból, hogy egy­egy püspök gazdagabb egynémelyik feje­delemnél? Ez a népet nem oktatja. Hány lelkész élhetne meg csak egy kis részéből 106 e vagyonnak! Hány ember lehetne bol­dog! KAUNITZ: Mondom diéta... KOLOWRAT (belépve): Itt van a le­irat ... JÓZSEF (az Írásba pillantva): Az egy­házi javak Magyarországon az államm és a vallás birtoka. Püspökök, prelátusok, klastromoik, csak haszonélvezők a reájuk rótt kötelességek fejében. Ez az igazság. S ezen nem változtathat­ semmiféle alkot­mány, sem diéta, sem semmi a világon. KAUNITZ (Kolowrathoz) : Készít be­lőle egy kivonatot, külön a prímásnak.. . Azt meg kell írni világosan, hogy az el­kobzott szerzetesi javakat iskolai célokra fordítjuk... JÓZSEF: Fölösleges! Én nem tartozom igazolni magam! (És Kolowrat el.) KAUNITZ: A pápai bullák? JÓZSEF: A pápai bullák kitépendők a rituálékból... KAUNITZ: Nem éppen apostoli módja az elintézésnek. Vallási ügyekben valami­vel szelídebb formákat ajánlanék — éh csak egy árnyalattal. Egyáltalán nem ér­tem ezt a sietséget... JÓZSEF: Nekem nincs időm... KAUNITZ: Kissé türelmetlen felséged ... Hallom az Augartenben egész nagy ten­gebélyes fákat ültetett, holmi kedves ki a növendékek helyett. JÓZSEF: Én nem érek rá megvárni, amig a cserjék kinőnek. KAUNITZ: Holott ez a természetes. JÓZSEF: Röpülni ha tudnék a céljam­ felé! Ha látnám kivirulva már, amit elve­tek. KAUNITZ: Ha arathatna, mielőtt itt is nyár! JÓZSEF: Tizenöt évig vártam tétlenül az anyáim mellett, szenvedtem! Ön tudja hogy ez mi volt! Már most itt vagyok a csúcsokon, s itt van nekem Ausztria, Ma­gyarország, Belgium, Lombardia... A Dnyesztertől az Adriáig ez mind az enyém! ez mind vár, remél, s Európa figyel en­­gemet... KAUNITZ: Európa bálványa felséged! JÓZSEF: Egy ember. De ha volt va­laha ember a világon s a történelem előtt szinte mámorosan, hogy alkosson, segít­sen, hogy jót tegyen és csakis jót, úgy es­küszöm, én vagyok az! Megyek. Dolgo­zom! Akarok! Habozás nélkül. Ki fél? Kö­­telességeim vannak, mint még senkinél soha — és van egy hitem és van egy han­ ami szól bennem... minden vágy, öröm célok és remény, minden zeng bennen mint egy orgona: eredj! Bátran! Gyújt­ világot végre! Hasítsd föl e század éjjele a fénynek, hadd legyen itt egy boldog 11 KAUNITZ: És egy nagy egysége;

Next