Színházi Élet, 1933. március 5–11. (23. évfolyam, 11. szám)
1933-03-05 / 11. szám
Hogyan a járványos védekezhetünk betegségek ellen ? Már az 1918. évi járvány idején a «Münchner Med. Wochenschrift» 32. számában megjelent cikkében írta Dr. V. Hufnagel a következőket: «Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy az általános kvarcfénybesugárzás (mesterséges magas nap — eredeti Hanau) kezdődő járványnál komoly gyógyulást eredményez. Ajánlatos két, legfeljebb három egymás után következő napon a testet, először két, azután három percig 70, később 50 cm távolságban általánosan körülsugarazni és utána feltétlenül pihentetni. Időközben rájöttek arra, hogy ultraviolett besugárzásnak járványos megbetegedéseknél megelőző hatása van. Dr. B. C. Hörnicke, Hannover a «Strahlentherapie» 28. füzetében, 1928. évfolyam, a következőket írja a «Fényhatásról egészségesekre» : «A test fokozott ellenállóképességét több esetben sikerült megfigyelnem. Meghűlésre és fertőzésekre nagyon hajlamos betegek 6-10 kvarcfénybesugárzás után (Mesterséges napfény — eredeti Hanau) meglepő gyorsan gyógyultak fel és betegségük is sokkal egyszerűbb lefolyású volt. MESTERSÉGES NAPFÉNY — EREDETI HANAU Árak. Váltóáramra 220 V egyszerűsített jubileumi modell... Pengő 340.— 110 Voltra, egyszerűsített jubileumi modell Pengő 380.— Mindenkinek kötelessége törődni önmagával. A magunk és családunk egészsége mindennél fontosabb és egészségünk érdekében semmi sem lehet drága. QUARZLAMPEN-GESELLSCHAFT m. b.H.,HANAU a.M. Zweigfabrik Linz a D., Postfach 631. — Minden orvosi szaküzletben kapható /