Színházi Élet, 1933. március 12–18. (23. évfolyam, 12. szám)

1933-03-12 / 12. szám

Aki már kalauzolt külfödi vendégeket, az észrevehette, hogy azokat Budapesten három dolog érdekli: a város dunai panorámája, a nyilvános fürdőink és a cigányzene. Szóval mindaz, ami másutt nincs: a speciali­tás! Az európai kényelemről és tisztaságról ugyan nem hajlandók le­mondani, de azért Budapesten nem európai, hanem magyar nagyvárost szeretnének találni. Én a külföldi vendégeimet, ha egy kis etnográfiai érdeklődést mu­tatnak, el szoktam vinni a Néprajzi Múzeumba. A jobboldali folyosón van a cifra szűrök és hímzett subák egy gyűjteménye, amely minket, magyarokat, hidegen hagy, de amely szenzációs hatással van azokra, akik távoli kultúrzónákból cseppentek ide. Ha a paraszt­pompa kincsei után az Iparművészeti Múzeum Esterházy-termében megmutatom nekik a nagyúri fényűzés régi emlékeit, akkor egy ősi, originális és gazdag keleti kultúra benyomását viszik magukkal. Nevezetes, hogy a vendégeink ott is speciális magyar formákat és színeket találnak, ahol nekünk bennszülötteknek eszünkbe se jut ilyes­mit keresni. Az Országház kupolacsarnokában vagy a budai koronázó templom hajójában amerikai és angol turisták már régen felfedezték a «magyar gótikát», és én nem látom be, mert rontsuk a kedvüket. A Mező­kövesdre és Hortobágyra zarándoklók processziója azokból telik ki, akik , a budapesti múzeumokban, boltok kirakatában, vagy talán a Nemzeti­­ Színház előtt virító matyóvásáron, belekóstoltak a magyar népéletbe , és most többet kívánnak belőle.­­ Külön fejezet a magyar zene. Budapestnek külföldön az a híre, hogy a szomorú szép melódiák városa és a turistái, aki este elmegy valame­lyik budapesti mulatóhelyre, alig érheti kínosabb meglepetés, mintha jazz-hangok fogadják. De nemcsak a nálunk járó idegen, hanem az euró­pai rádióelőfizető is, ha szerencsésen megfogta Budapestet, magyar cigányzenére szomjas. Ez érthető, engem is bosszant, ha Milánóból balalajka-koncertet, vagy Madridból Wagner-zenét küldenek világgá. A rádió az emberiség orgonája, amelynek minden egyes sípján egy-egy­­ népfaj szólal meg. Bécs ezt tudja és éjjel-nappal valcer-garmadákat röpít a csillagok felé. Végre is bele kell nyugodnunk, hogy világviszony­­­­latban Magyarországon csak annak van értéke és vonzó ereje, ami ma­­­­­gyar. Ha ezt nem értettük meg sovinista korunkban, értsük meg most,­­ mikor szükségünk volna rá, hogy üzletemberek legyünk. 6

Next