Színházi Élet, 1933. április 9–15. (23. évfolyam, 16. szám)

1933-04-09 / 16. szám

le a szentimentalizmusról (amiért igen hálás vagyok nekik). Ruhám­ról és kalapomról leplezetlenül nyi­latkoznak. Látogatóimról nemkülön­ben. («Az az öreg szakállas, új fiú a háznál?») A telefont gyakran órákra megvonják tőlem, mert úgy találják, hogy túlzottan használom. Viszont, ha beteg vagyok, mellet­tem vannak, ha rosszkedvű vagyok, szórakoztatnak, ha sok a dolgom, amit lehet, elintéznek helyettem, háztartásban, komissziózásban, le­vélírásban, cikk-kopogtatásban. Az­tán ezek a mai tizennyolc—húszéve­sek, meglepően és meghatóan igény­telenek. Mindennek örülnek, minden érdekli őket, mindig jó­kedvűek, tartózkodnak a nagy szavaktól, frá­zisoktól, önállóak és praktikusak, tárgyilago­sak. Százszor jobban szeretem őket, mint a háború előtti szenti­mentálisakat és ezer­szer, milliószor jobban, mint a háború utáni hangos, fölényes, álero­tikus, álmondén, parkett és fegyház tánc­kö­zött berúgottan ingado­zó bártölteléket. Most veszem észre, hogy messzire elkalan­doztam a darabtól, me­lyet pedig még szeretnék dicsérni. tovább Be­regi Oszkár és Aknai Vilma ideális «vesze­delmes korbeli» szülők. Turay Ida a darab­ból­— Sohse fogom azt a csóköt el­felejteni Ákos Erzsi és Beregi Oszkár Belvárosi Színház: «Minden férj... » (Tóth Margit loto) — Ha nem szeretném magát, fiatalúr, nem járnék magá­val moziba Déghy Piri és Apáthy Imre (Tóth M. loto) 10

Next