Színházi Élet, 1933. június 11–17. (23. évfolyam, 25. szám)

1933-06-11 / 25. szám

UJ­PEST! UJ­PEST! A profi-éra óta harmadszor nyerte Új­pest a bajnokságot. Nem adták neki kön­­nyen. A finish utolsó előtti stádiumában, mondjuk így: a távoszlopnál, még hol az egyik, ho­l a másik rivális feje volt elől egy-egy pillanatra. Amikor már canterezni látszott, még volt egy csúnya gixere, ugyan nem a bajnokságban, csak a kupában, de ez éppen elég volt, hogy benne, mint tükörben, meglássuk a ma­gyar professzionista futball legkiáltóbb hibáját: a szélsőséges hangulatoktól függő játékot. Mégis azt kell monda­nunk, hogy Újpest megér­demelten nyerte a bajnok­ságot, mert úgy a csapat­ban, mint vezetőségében megvolt az erre szükséges céltudatosság és energia. Az is bizonyos, hogy a bajnokcsapat a «noblesse oblige» elve alapján most már nem fog megállni félúton, hanem még jobban megerősíti hadállásait azokon a pontokon, amelyek eddig gyengének bi­zonyultak és a Középeurópai kupában első ellenfelével, az olasz Juventus-szal szemben tiszteletreméltó eredményt igyekszik elérni. Most azonban hagyjuk ezt a kérdést az Újpestnek, mi pe­dig mu­tassuk be azokat az urakat, akik egy küz­delmes bajnoki éven ke­resztül diadalra vitték a lila-fehér színeket. Langfelder Ferenc, az Újpest igazgatója Aschner Lipót, a bajnokcsapat elnöke A Potya néven becézett Tóth István, Újpest trénere

Next