Színházi Élet, 1933. július 9–15. (23. évfolyam, 29. szám)

1933-07-09 / 29. szám

A deu& doit AJlig van az országban olyan műkedvelő egyesü­let, amely ne venne öröm­mel részt a Magyar Mű­kedvelő Egyesületek Or­szágos Szövetsége Műked­velő Olimpiástzán. A nagy­városok éppen úgy, mint a mezővárosok, nagyköz­ségeik, sőt falvak is kiál­lították egyesületeiket a bírálóbizottság elé, hogy megmérkőzzenek egymás­sal a Színházi Élet művé­szi kivitelű vándorserle­géért és az olimpikonok­nak kijáró oklevelekért. Bár a versenykeret már teljesen ki van dolgozva, a mindenfelől érkező kéré­sekre és még egyre é­rk­ező nevezésekre való tekintet­tel, a rendezőbizottság úgy határozott, hogy most, négy héttel a döntő mérkő­zések megkezdése előtt, mégegyszer, de utoljára meghosszabbítja a nevezé­sek határidejét. L­egkésőbb július 20-ig küldhetik még be seiket a szövetséghez nevező­(Bu­dapest, Rákóczi­ út 29.). Ezen a határidőn túl már nem fogad el nevezéseket a rendezőbizottság. Az olimpiász döntőjében kétségtelenül az ország leg­jobb és legnívósabb mű­kedvelő­ gárdái kerülnek szembe egymással. Az a száz és egynéhány műked­velő előadás, melyet a ver­senyek folyamán a zsűri végignézett, legjobb és legerősebb bizonyítéka an­nak, hogy a döntő kétség­telenül bővelkedni fog a legérdekesebb sportver­versenyek izgalmaiban. Még négy hét és a dön­tőbe jutott egyesületeiknek alkalmuk lesz bemutatni Budapest közönségének is, hogy mit tudnak a leg­jobb magyar műkedvelők A Gyömrői Kultúrház műkedvelőgárdája nagy sikerrel mutatta be Várnay Zoltán «i A kis ártatlanok» című vígjátékát fennVnvite felv Bónyi Adorján «Egy kis senki» című vígjátékával arattak nagy sikert a Tótkomlósi Önkéntes Tűzoltók műkedvelői A Gyöngyösi Leányegylet ní­vós műsoros estélyt rendezett, melyen a Színházi filmt összes rovatait megelevenített­ék. Az érdekes élő újság keretében többek között nagy sikert arat­tak Hirsch Jt­lika, aki a Bol­dog Ifjúságot és Weisz Rózsi, aki a Magyarok Világhíradója című rovatunkat képviselte (Kovács felvételei)

Next