Színházi Élet, 1933. július 30–augusztus 5. (23. évfolyam, 32. szám)

1933-07-30 / 32. szám

nyomtatva. Primadonna még nincs. Színház ideges. Szerzők még idege­sebbek. VI. KÉP: Egy­ik szerző megérke­zik a színházhoz gyönyörű ébenfe­kete hajú fiatal hölggyel, akinek már tavaly megjósolta egy közismert jósnő, hogy az idén nyáron sok szerencséje lesz. Happy­ end. Premier. Siker. Primadonna: Szőnyi Lenke. VII. PÓTKÉP: Portré Szőnyi Lenkéről. Szülei tiltakozása ellenére három évvel ezelőtt elment jelent­kezni görlnek a Király Színházba. Megkérdezték: — Tud táncolni? Sohasem tanult, de bátran vála­szolt: — Tudok! — És énekelni? Azt sem tanult, tehát nyugodtan kivágta: — Hogyne kérem. És tényleg tudott. Énekelni is, tán­colni is. Egy év múlva ő lett a Ki­rály Színház legkedveltebb görlje. Egyik évről a másikra karriert csinált. A télen már sízerepeket ka­pott, a Pesti Színházban. És most a Király Színház görljéből, aki soha­sem járt színésziskolába, sohasem tanult táncolni, énekelni, prima­donna lett a Budai Színkörben. Sok szerencsét­ gellert a Vídor Ramanaturi Dagatore rádzsája CSORTOS GYULA. (PaAl «elv.) — Fortuna Istenasszonya vagyok, akarja, hogy bemutassak magának egy kedves csirkefogót? Szőnyi Lenke és Lengyel Gizi Budai Színkör: Sok­­ szerencsét (Angelo loto)

Next