Színházi Élet, 1933. július 30–augusztus 5. (23. évfolyam, 32. szám)

1933-07-30 / 32. szám

Öt esztendős vajúdás után végre va­lóra válik Zsoldos Andor álma. Augusz­tus 12-én kezdik forgatni a Hunniában a Rákóczi-indulót. A film, amelynek el­készítését éveken át, már több külföldi g­yár behirdette, Herczeg Ferenc Dolovai nábob leánya című regényéből készül. A szövegkönyvet néhai Vajda László és Zsoldos Andor írták németül, a magyar dialógusokat maga Herczeg Ferenc írja-Zeneszerző Ábrahám Pál. Rendező Szé­kely István. Gyártási vezető Gál Ernő. Művészeti vezető Zsoldos Andor. Ennyire már lennének. A szereplők közül azonban még a legnagyobb bi­zonytalanság uralkodik. Egy bizonyos: a német verzió főszerepét Gustav Fröh­lich játssza, aki rövidesen Pestre jön. Valószínűnek látszik, hogy az ő szere­pét magyarul Jávor Pál alakítja, bár Delly Ferenccel is tárgyalnak. Kik le­gyenek azonban a női főszereplők? Bánky Vilmával már hosszas telefoná­lások folytak, Hollywood és Pest kö­zött, egyelőre azonban eredmény nél­kül. Nincs kizárva, hogy helyette egy új színésznővel, a most Bécsben filmező Péchy Eszterrel próbálkoznak, miután külsőleg a­ leginkább alkalmas erre a szerepre. A másik női főszerepre a ka­pitány szép feleségére egyelőre még csak jelölt sincsen. Alkalma­sint beírnak a szövegkönyvbe még egy harmadik női fig­urát, aki Bi­litzky hadnagy partnere lesz. Le­het, hogy ezt a szerepet Réthy Annie kapja. E lője a horogkeresztes vezér: Johannes Riemann belép a műterembe, az összes munkások sztrájkba lépnek. Riemann azóta már régen dolgozik, de még egy munkásnak sem jutott eszébe a munkát abbahagyni. * Prágában még mindig nem döntöttek, hogy a nagy Turjansky-film női fő­szerepét Annabellával, vagy Magda Schneiderrel játszatják-e. A férfi fősze­repeket Inkisin és Mossoukin játsszák­. Londonban a németellenes hangulat első nagy áldozata a nagy Jannings-film, a «Pausole király», amelyet tizenöt millió frank költséggel készítettek. Pá­rizsban ennek dacára óriási várakozás­sal néznek az őszi filmbemutató •elé, mi­után kétségtelen, hogy a film egyike a jövő szezon legnagyobb eseményeinek. A Moziberkekben nagy vetélkedés fo­lyik. A Royal-konszern, amely két mozi­jától szabadult meg, a Royal Apollót, amelyre már nagyon ráfért, közel száz­ezer pengő költséggel átalakítja. És bár egyébként ezt még nagy titokként kezelik, a konszern Budán egy kétezer személyes mozgószínház felépítéséről tárgyal, amely a pesti Royal-színházakkal egyidejűleg játszaná az összes nagy filmeket. A Magyar Film Iroda sem marad üresen. A véletlen műterme úgy hozta magával, hogy ugyancsak augusztus 12-én kezdik forgatni Nóti Károly és Vitéz Miklós film­jét, az «Ellopott szerdát». Itt már messzebb tartanak, mert a szerep­osztás is kész. Balla Lici, Hajdú Eta és Szőke Szakáll játsszák a fő­szerepeket. * Bécsben a Jeritza-film körül az utóbbi napokban, nagy volt az iz­galom. Az egyik esti lap nagy cikkben számolt be arról, hogy amennyiben a film egyik főszerep-A nagy angol filmek eddig nem találtak piacot Magyarországon. Ősztől kezdve már minálunk is játsszák Európa leg­nagyobb filmgyárának, a British Inter­national Pictures filmjeit. A Színházi Élet filmrovatvezetője, Smolka János nyári tanulmányútján látogatást tett a B. I. P. londoni műtermében. Smolka János, Lupino Lane, a híres angol tánc­komikus, Sas László, és Edith Scott

Next